Logikus lépés: szemet vetett az Apple az Intel modemchip-üzletágára

Csak úgy sorjáznak a váratlan események az 5G világban, azon belül is az 5G modemek körül. Az Intel kilépett, az Apple összeborult régi nagy ellenfelével, ráadásul megvásárolná az Intel modem üzletágát. Kérdés, hogy a történtek után hajlandó lesz-e üzletet kötni vele a Santa Clara-i gyártó.

  • hvg.hu hvg.hu
Logikus lépés: szemet vetett az Apple az Intel modemchip-üzletágára

Nem olyan régen még az Apple és a Qualcomm jogi csatározásától volt hangos a tech-sajtó, azután hirtelen béke lett közöttük, és szinte egy időben ezzel az Intel is bejelentette, feladja okostelefonos 5G modem üzletágát.

Ez utóbbi hír pikantériája, hogy korábban még úgy volt, hogy az Intel szállítja majd az 5G modemchipet az Apple 2020-as (vagy 2021-es) 5G-s iPhone-jaiba. Persze nem marad ilyen modem nélkül az Apple, hiszen a Qualcomm-mal való megegyezés egyik sarkalatos pontja éppen az volt, hogy a San Diegó-i chipgyártó szállítja majd neki a szóban forgó áramköröket (illetve még a Samsung is bejöhet a képbe).

Mindeközben arról is lehet hallani, hogy az Apple saját chipeket is készítene (végül is sosem jó a teljes kiszolgáltatottság), és egy ügyes üzleti húzással akár fel is gyorsíthatja ezen terveit. A Wall Street Journal szerint az Apple és az Intel már tavaly tárgyalásokat folytatott arról, hogy a cupertinóiak megvásárolnák az Intel okostelefonos modem üzletágát (több milliárd dolláros üzletről lenne szó), bár a tárgyalások állítólag most elakadtak.

Az Intel mindenesetre vizsgálja a stratégiai alternatívákat modemchip üzletága számára, beleértve az esetleges eladást is, bár azt az Intel sem titkolja, hogy döntésüket az Apple–Qualcomm-megállapodás is befolyásolja, és nem feltétlenül pozitív értelemben. Állítólag több érdeklődő is van. Annak ellenére, hogy az Intel kilép az 5G modemchipek üzletágból, 4G chipeket továbbra is értékesít. A jelenlegi értékesítési folyamatot a Goldman Sachs kezeli.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.