szerző:
hvg.hu

Összegyűjtöttük egy cikkbe a hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témáit.

Felejtse el a GPS-t: már egymilliárd ember használja az új, EU-s navigációt

Várhatóan ma éri el az egymilliárd főt a Galileo, az uniós műholdas navigációs rendszer mobiltelefonos felhasználóinak tábora. Problémák ugyan időnként még akadnak, de a rendszer egyre pontosabban teszi a dolgát.

Máris törölje le a telefonjáról ezt a 24 appot, ha nem akarja, hogy meglopják

A Joker nevű vírus 24 applikációban található meg, melyeket ugyan a Play áruházból már eltávolított a Google, a korábbi telepítések miatt a mobilokon azonban még ott lehetnek.

Ez az Apple nagy bejelentése: itt vannak az új iPhone-ok

A várakozásoknak megfelelően három új iPhone-nal is előállt keddi eseményén az Apple. A sokak által várt új telefonok mellé nagyobb képernyővel szerelt iPad és új okosóra is érkezett.

500 ezer Telekom-ügyfél kap 72 órára korlátlan mobilnetet, amikor baj van az otthonival

A Telekom 2015-ben vezette be a Magenta 1 nevű csomagját, melyben vezetékes és mobilos előfizetések vonhatók össze úgy, hogy a végösszegre jelentős kedvezményt biztosít a szolgáltató. A cég közlése szerint mára 500 ezer ügyfél kéri így, összenvonva a szolgáltatásokat. Ennek apropóján vezettek be a minap új kedvezményeket: év végéig ingyenes HBO-t és netprobléma esetén ingyenes mobilos korlátlanságot.

Valaki egy összegben elutalt 300 milliárd forintnyi pénzt, és senki sem tudja, ki volt az

Alig egy hete valaki hatalmas összeget mozgatott meg bitcoin formájában.

Ha már hétközben értesülni szeretne a friss hírekről, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Neveld fel a kisállatot, majd edd meg!

Neveld fel a kisállatot, majd edd meg!

Büszkélkedik a Budapest Airport: sokkal elégedettebbek az utasok, mint eddig

Büszkélkedik a Budapest Airport: sokkal elégedettebbek az utasok, mint eddig

Változott a nyugdíjprémiumra jogosultak köre

Változott a nyugdíjprémiumra jogosultak köre

Európai Tanács: Törökország hagyjon fel az összes katonai tevékenységgel Szíriában

Európai Tanács: Törökország hagyjon fel az összes katonai tevékenységgel Szíriában

Kirúgták a kormánymédia plagizáló újságíróját

Kirúgták a kormánymédia plagizáló újságíróját

Új járatok indulnak Budapestről New Yorkba

Új járatok indulnak Budapestről New Yorkba