szerző:
hvg.hu

A Scientific Reports tudományos folyóirat kijavíttatta a szerzőkkel azt a cikket, amelyben a kutatók állították, a mobilozás elváltozást okozhat az ember koponyáján.

A nyár közepén lényegében az egész világot bejárta a hír, amely lényegében azt mondta ki, hogy az okostelefonok és más okoseszközök használata miatt pluszcsont nőhet az ember koponyájára. Az ausztrál Sunshine Coast Egyetem kutatói a biomechanikai kutatás során azt tapasztalták, hogy a vizsgált alanyok koponyájának hátsó részén egy apró, szarvszerű csontkinövés jelent meg.

Összesen 1200, 18 és 86 év közötti páciens röntgenfelvételeit vizsgálták meg. Ezek alapján azt tapasztalták, hogy a kor előrehaladtával a kinövés kevésbé figyelhető meg, vagyis nem igaz az, hogy a "pluszcsont" az időseknél jelenne meg elsőként.

Most kiderült, nem egészen van úgy a dolog, ahogy azt a tudományos publikációban leírták a kutatók.

Miután a cikket rengetegen támadták annak tudományos pontatlansága miatt, a Scientific Reports című tudományos szaklap úgy döntött, közzéteszi a cikk javított változatát – ami nemcsak szokatlan, de a kutatóknak és a lapnak is rendkívül kellemetlen lépés.

A szerzőknek a cikk jelentős részét ki kellett javítaniuk: többek között annak összefoglalóját, módszertanát és következtetéseit is újra kellett fogalmazni, illetve gondolni.

©

Az új változatból már az összes "okostelefon" és "táblagép" szót kihagyták. Emellett egyértelművé tették, hogy a kinövés és az okoseszközök használata között nincs közvetlen összefüggés, és azt is pontosítaniuk kellett, hogy a tanulmányban használt adatokat a klinikai vizsgálaton átesett páciensektől szerezték be, nem pedig saját maguk által toborzott önkéntes csoport résztvevőitől.

Ami viszont a legkellemetlenebb a lap számára, az az, hogy az egyik szerző gyakorló csontkovácsként és a fejtartással kapcsolatos problémák kezelésére ajánlja magát weboldalán.

Az Engadget szerint nem ez az első alkalom, hogy a Scientific Reports kellemetlen helyzetbe kerül. 2016-ban egy plágiumgyanú miatt kellett visszavonniuk egy cikket, idén pedig egy 2018-as tanulmányt kellett visszavonniuk, amely azt állította, hogy a homeopátiás szerek csökkentik a patkányok fájdalmait.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
A Mein Kampf ismét ott lesz a francia könyvesboltokban

A Mein Kampf ismét ott lesz a francia könyvesboltokban

Több településen máris az időközi választásra készülnek

Több településen máris az időközi választásra készülnek

Matolcsyéknak sem tetszik a Facebook pénze

Matolcsyéknak sem tetszik a Facebook pénze

Kocsis Máté: Jó, hogy Borkai Zsolt kilépett a Fideszből, csak kicsit későn

Kocsis Máté: Jó, hogy Borkai Zsolt kilépett a Fideszből, csak kicsit későn

A Samsung is bepréselte a képernyőbe a kamerát, indulhat a gyártásba az első ilyen telefonjuk

A Samsung is bepréselte a képernyőbe a kamerát, indulhat a gyártásba az első ilyen telefonjuk

Szabadegyetemet indít a CEU

Szabadegyetemet indít a CEU