A Berlini Szabadegyetemen dolgozó Diego K. Kersting és a Barcelonai Egyetem munkatársa, Cristina Linares 2002 óta tanulmányozzák egy veszélyeztetett zátonyépítő korall, a Cladocora caespitosa 243 kolóniáját a Földközi-tenger spanyolországi partvidékén. Korábbi tanulmányaikban a kutatók azt jelentették, hogy az időről-időre jelentkező óceáni hőhullámok tömegesen pusztították el őket.

Cladocora caespitosa korall jelenléte a partvidéken

IUCN

"Azonban egyszer csak élő korallpolipokat vettünk észre a teljesen halottnak vélt kolóniákban" – idézte fel Kersting, "hatalmas meglepetésnek" nevezve a felfedezésüket.

A korallokat több száz vagy ezer apró korallpolip alkotja, amelyek kalcium-karbonátot kiválasztva hoznak létre szilárd vázat és kapaszkodnak a tengerfenékhez. Az óceáni hőhullámok elpusztítják ezeket a teremtményeket azáltal, hogy gyakorlatilag élve megfőzik őket, vagy a túlságosan felmelegedett tengervíz miatt kilökődnek a korallokban élő, azok színét adó algák és csak a fehéres színű mészváz marad utánuk.

D. K. Kersting / Freie Universität Berlin

A spanyolországi Columbretes-szigetek korallkolóniáinak csaknem negyedével végzett egy szélsőséges óceáni hőhullám 2003-ban. A szakemberek azonban észrevették, hogy a vizsgált kolóniák 38 százalékában a korallpolipok kifejlesztettek egy túlélési stratégiát: összezsugorodtak, részben elhagyták az eredeti mészvázukat, majd több év leforgása alatt visszanőttek és új mészvázat kezdtek építeni, mígnem úgynevezett bimbózással fokozatosan visszahódították az elpusztult területeket – derül ki a Science Advances című folyóiratban közölt tanulmányból.

A kutatók háromdimenziós számítógépes képalkotást használva bizonyították, hogy az új mészkőváz a régi, elhagyott vázhoz kapcsolódik, vagyis ugyanazok a korallpolipok "tértek vissza". Az "újjáéledés" ezen folyamatát már ismerték a szakemberek a kövületek dokumentációiból, ám most először sikerült megfigyelniük élő kolóniáknál.

D. K. Kersting / Freie Universität Berlin

Kersting szerint az eredményeik reményt jelenthetnek és talán a világ többi korallja – például a haldokló ausztrál Nagy-korallzátony virágállatai – is képesek lehetnek hasonló túlélési stratégiát kifejleszteni, ennek kiderítéséhez azonban további tanulmányokra van szükség. No meg időre: a korallok nagyon lassan, évente nagyjából 3 millimétert nőnek, és ha minden második nyáron a kolóniáik 10-15 százalékát elpusztító óceáni hőhullámokkal kell szembenézniük, akkor nem jók az esélyeik.

"Szükségük van a segítségünkre. Meg kell állítanunk a klímaváltozást"

– húzta alá a szakember.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos eredményeket is bemutató Facebook-oldalát.