Egy kis rejtély: eltűnt az egyik laptop 3 modell a Microsoft áruházából

Egyelőre nem tudni, mi történhetett, mindenesetre a Microsoft kivette boltjából a 32 GB RAM-mal szerelt Surface Laptop 3 modellt, és a rá adott előrendeléseket is törölte.

  • hvg.hu hvg.hu
Egy kis rejtély: eltűnt az egyik laptop 3 modell a Microsoft áruházából

Október 2-án mutatta be a Microsoft a Surface Laptop 3-akat, és a bemutatóhoz kapcsolódó egyik érdekesebb bejelentés mindenképp a 13”-es modell mellett megjelenő 15”-es, AMD Ryzen 7 processzorral szerelt változat volt. A Microsoft weboldalán el is lehetett érni, 8, 16 és 32 GB RAM-mal egyaránt, valamennyi eszközt az AMD által kifejlesztett egyedi chip hajtja.

Microsoft

Valami mégis történhetett, ugyanis – írja a Windows Central – a Surface Laptop 3 32 GB-os változata egész egyszerűen eltűnt a kínálatból, sőt, ahogyan azt az egyik olvasójuk megírta, még az előrendelését is törölték. Az ezzel kapcsolatos e-mail valahogy így szólt:  „Sajnálattal értesítjük, hogy törölnünk kellett előrendelését, miután a weboldalunk véletlenül élesedett. Még nem állunk készen elfogadni a Surface Laptop 3 előrendeléseket”.

A Surface Laptop 3 néhány változata szürkén szerepel a Microsoft Store oldalán, aminek az oka valószínűleg az, hogy még nem áll rendelkezésre. Azonban a 32 GB-os AMD processzoros változat egyáltalán nem szerepel a listán. Valószínű, hogy a jövőben azért ez a modell is elérhető lesz majd, így aki több RAM-ot szeretne Surface Laptop 3-jába, annak még egy kis ideig türelemmel kell lennie.

Ha tudni szeretne a fejleményekről, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.