szerző:
Tetszett a cikk?

A tajvani gyártó apait-anyait beleadott a ZenBook Pro Duo hordozható számítógép kifejlesztésénél, de meg is kéri a csúcshardver árát.

Legutóbb tavaly tavasszal vendégeskedett nálunk egy különleges Asus notebook, a ZenBook Pro, amelynek egyediségét a normál érintőpad helyére szerelt színes érintőkijelző adta. Ha ez a megoldás köröket vert az - amúgy az egész őrületet a Touch Barral 4 éve elindító - Apple MacBook Próra, akkor az alábbiakban bemutatandó újabb nagyágyú fényévekkel előzi meg az almás logós gyártó alapkoncepcióját.

Teszten tehát az Asus ZenBook Pro Duo, amelynek kiegészítő kijelzője minden korábbinál nagyobb, és amelynél azt is megnéztük: az újdonság esetleg csak egy egyszerű technológiai tűzijáték, vagy ténylegesen hasznos tud lenni a hétköznapokban?

László Ferenc

Nem szeret utazni

Jelen tesztalanyunk csukott állapotában nem igazán kérkedik azzal, hogy mit tud. A szálcsiszolt alumíniumborítás persze jól mutat, de messze nem vonzza úgy magára a tekintetet, mint egy Apple termék vagy akár egy minden hájjal megkent gamer laptop. A ZenBook Pro Duóban rejlő tudást kívülről csak az átlagot meghaladó méretei, illetve a 2,5 kilogrammos tömege árulja el. Ez nem egy olyan pehelykönnyű ultrabook, melyről látatlanban nehéz eldönteni, hogy indulás előtt betettük-e a táskánkba.

Könnyen kikövetkeztethető, hogy a hordozhatóság ezúttal másodlagos szempont. Ezt a gépet sejtéseink szerint általában a neki kijáró saját kis helyén fogják használni, és csak néha utaztatják majd meg, ha arra mindenképpen szükség van. Ezt alátámasztja a tápegység is, ami tulajdonképpen olyan nagy és nehéz, mint egy féltégla.

László Ferenc

Az útközbeni használatot igencsak behatárolja az is, hogy az ölben tartott notebookon meglehetősen nehéz gépelni. Ennek oka éppen a duplakijelzős kialakítás, aminek következtében a teljes méretű gombokkal szerelt billentyűzet a gép hozzánk közelebb eső részébe csúszott le. Szerencsére egy remek csuklótámaszt is mellékel a gyártó, ami jelentősen megkönnyíti az asztalon történő használatot.

Az egyedi alapkoncepció miatt az érintőpadot is át kellett variálni. Az átlagnál kisebb méretű panel a klaviatúrától jobbra és állítva kapott helyet. Jobbkezesek viszonylag gyorsan megszokhatják ezt, a balkezeseknek viszont nem marad más, mint a külső egér használata. Hagyományos nyomógombos numerikus billentyűzet nincs, ellenben a tapipadra bármikor odavetíthetők a számok, és ettől függetlenül a kurzor ujjal történő mozgatására is mindig alkalmas marad a felület.

László Ferenc

Képmutató

A relatíve vékony kávákat kapott főkijelző 15,6 colos képátlójú, a képminőségétől pedig leesett az állunk. Ez egyrészt annak köszönhető, hogy a panel elképesztően kontrasztos OLED technológiára épül, másrészt pedig annak, hogy 4K felbontást kapunk. A 16:9 képarányú panel hitelesített színhelyességű, vagyis semmi akadálya a professzionális használatnak, egyedül a vártnál némileg gyengébb fényerőre lehet panaszunk.

Az alatta elhelyezett, 32:9 képarányú, vagyis szuper-szélesvásznú kiegészítő kijelző ugyancsak 4K felbontású, pontosabban széltében ugyanannyi képpontja van, mint egy UHD panelnek. Ez a 14 colos képernyő külön fényerőállítással és saját háttérképpel bír, vagyis teljesen külön életet él a nagy testvérétől. És ennek jegyében bármikor egyszerűen ki is kapcsolható, ha éppen nincs rá szükség.

László Ferenc

Mindkét kijelző érintésérzékeny és nemcsak az ujjunkkal, hanem az alapáron járó cerkával is kezelhető. A dupla kijelzőn megoldható egyetlen tartalom szétterítése, és persze annak sincs akadálya, hogy egyfajta külön monitorként használjuk az alsó panelt. Furcsán high-tech feelingje van annak, amikor egy weboldalt a két képernyő teljesen egészén görgetünk, bár az élménybe egy kicsit belerondít a két egység között végighúzódó fekete csík.

A fotószerkesztést, a videószerkesztést vagy a programozást jelentősen felgyorsíthatja, ha a különböző eszköztárakat az alsó kijelzőre tesszük ki. És annak sincs akadálya, hogy a kiegészítő képernyőn két-három másik programot futtassunk. Ha van egy jól bevált munka-szórakozás programszettünk, akkor azt el lehet tárolni, és a későbbiekben egyetlen gombnyomásra a kívánt alakzatban maguktól töltődnek be a kedvenc szoftvereink. És gombnyomásra szempillantás alatt felcserélhető a két kijelző tartalma. is

A ScreenPad Plus nevet kapott koncepció tapasztalataink igen hasznos tud lenni, ráadásul jelentősen egyszerűsítheti, gyorsíthatja a munkavégzést. Az viszont kevésbé tetszik, hogy az alsó kijelző nem OLED, hanem IPS technológiájú, és a főpaneltől eltérően nem fényes, hanem matt felületű, ráadásul a válaszideje is hosszabb. Emiatt a felhasználói élmény nem konzisztens, ezen a jövőben remélhetőleg változtat majd a gyártó. A megoldás szerintünk: két OLED panel használata.

László Ferenc

Őserő

A dupla 4K-élvezethez nem árt az "erős vas", és az Asus is tudja ezt. Ennek jegyében az egyik legdurvább Intel processzor, az i9-9980HK került a fedélzetre a maga 8 magjával és 5 GHz-es legmagasabb órajelével. A biztonság kedvéért e mellé nem kevesebb, mint 32 GB RAM és egy szupergyors 1 TB-os SSD került, így aztán nem is találtunk olyan alkalmazást, ami csak kicsit is belassította volna a melegedésre közepesen hajlamos rendszert. Szétnyitásra automatikusan elemelkedik az asztaltól a gép alja, ami javít az akár manuálisan is állítható hűtés hatékonyságán.

A grafikusgyorsító feladatait egy 6 GB memóriás Nvidia RTX 2060 látja el. Ez sem mondható gyengének, de a játékokat 4K-ban csak 30 fps sebességgel képes meghajtani, a 60 fps-hez vissza kell venni a felbontást Full HD-re. Egy RTX 2080 talán jobban passzolna a gépbe, bár megjegyzendő, hogy az Asus ezt a masinát nem játékra optimalizálta.

László Ferenc

Optikai meghajtó nincs, de nem is hiányzik, ellenben egy memóriakártya-slotnak örültünk volna. Egyeseknek az Ethernet csatlakozó aljzat is hányozhat, de a wifi 6 és a Bluetooth 5.0 természetesen biztosított. Vezetékes fronton két darab 3.1-es USB-A portot, egy Thunderbolt 3-képes USB-C aljzatot, egy HDMI 2.0 portot és egy jack dugaljt kapunk. A Harman Kardon hangrendszer átlagnál jobb hangminőségű, de lehetne picit erőteljesebb. Alexa "személyében" digitális asszisztens is kapunk, aki a hangján kívül a notebook felénk eső élén lévő fénycsíkkal is kommunikál velünk.

A 71 Wh-s 8 cellás akkumulátor normál használat mellett 4-4,5 órás üzemidőt tesz lehetővé, amit körülbelül 1 órával ki lehet tolni, ha kikapcsoljuk a második kijelzőt. A 230 W-os töltővel egy teljes feltöltés mintegy 1,5 órát vesz igénybe, USB-C töltés nincs.

László Ferenc

Konklúzió, árak

+ : általánosan kiváló minőség, remek kétkijelzős koncepció, kiváló minőségű OLED panel, villámgyors működés, időtálló hardver.

: a második kijelző nem OLED, ölben és bal kézzel szenvedés használni, nincs SD-slot és Ethernet-port, rövid üzemidő, nem bővíthető a RAM.

Kevés olyan laptop jut eszünkbe, mely egyedibb vagy nagyobb teljesítményű lenne az Asus ZenBook Pro Duónál. A tajvani gyártó kétkijelzős koncepciója nagyon is működik, sokat javíthat a felhasználói élményen, azonban akad néhány olyan terület, ahol lenne még mit fejlesztenie az Asusnak.

Az ár nem meglepő módon igen borsos, a tesztgép nem kevesebb, mint 1,1 millió forintot kóstál. Némi vigasz, hogy egy hasonlóan felszerelt, de messze nem ilyen innovatív MacBook Pro még ennél is drágább mintegy 250 ezer forinttal.

Ha beérjük i7-es procival, 16 GB RAM-mal és 512 GB-os SSD-vel, akkor 850 ezer forintra szelídül az ár. Illetve ZenBook Duo néven létezik egy kisebb méretű és egyszerűbb hardveres testvérmodell is, mely már 550 ezer forint ellenében hazavihető.

László Ferenc

A többi tesztünket itt találja. Ha rendszeresen szeretne értesülni róluk, lájkolja a HVG Tech rovatának facebookos oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!