A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Bolygónk gravitációja nemrég magához "húzott" egy kisebb égitestet, ami ezután keringeni kezdett körülötte. Nem marad sokáig.
Egy új kicsiny hold kering a Föld körül, a gépkocsi méretű égitest azonban nem sokáig fogja kísérni bolygónkat, vélik az új "holdat" felfedező amerikai kutatók.
A mintegy 1,9-3,5 méter átmérőjű égitestet Kacper Wierzchos és Teddy Pruyne, az arizonai Catalina Sky Survey kutatói figyelték meg február 15-én éjszaka a Tuscon közelében lévő Lemmon-hegy obszervatóriumának távcsövével. Az azóta tartó megfigyelésekkel a tudósok kiszámolták a pályáját, és február 25-én a Kisbolygó Központ (MPC) bejelentette a 2020 CD3 jelű objektum felfeldezését.
Ekkor erősítették meg, hogy már a Föld körül kering.
A csillagászok szerint ez csupán a második aszteroida, amelyről közismert, hogy a Föld körül kering. Az első a szintén a Catalina Sky Survey által felfedezett 2006 RH120 jelű volt, azt 2006 szeptembere és 2007 júniusa között ejtett "foglyul" a Föld gravitációja.
A 2020 CD3 tulajdonképpen az aszteroidák osztályának egy kicsiny tagja, amelynek pályája keresztezi a Föld pályáját. A csillagászok úgy vélik, hogy három éve állt Föld körüli pályára. (A tudósoknak azt is ellenőrziük kellett, hogy az égitest valóban égitest-e, és nem mondjuk egy űrjárműről levált darabka vagy űrszemét.)
Ám mivel a Föld új szomszédjának nincs stabil pályája, nem valószínű, hogy sokáig fogja kísérni a bolygót.
Smithsonian Asztrofizikai Obszervatórium Kisbolyó Központja, amely a kisbolygókról, aszteroidákról gyűjt adatokat, szintén azt közölte, hogy a "pályailleszkedés alapján ez az objektum csak ideglenesen kíséri a Földet". "Már most távolodik a Föld-hold rendszertől, és valószínűleg áprilisban el is tűnik onnan" – mondta Grigori Fedorets, a belfasti Queen's Egyetem kutatója.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos eredményeket is bemutató Facebook-oldalát.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.