Az Apple webshopjában kiírták az új olcsó iPhone nevét, és más infók is előkerültek

Most éppen úgy tűnik, mégsem iPhone 9 néven kerül majd a boltokba az iPhone SE utódja.

  • hvg.hu hvg.hu
Az Apple webshopjában kiírták az új olcsó iPhone nevét, és más infók is előkerültek

Bár hivatalosan továbbra sem lehet tudni, hogy az Apple mikor mutatja be az iPhone SE utódjának szánt új olcsó iPhone-t, ez most már valószínűleg csak napok kérdése. Az elmúlt hónapokban már hallhattunk arról, hogy a cég iPhone SE 2 néven mutatja majd be az eszközét, ahogy arról is, hogy egy kissé megkavarva a nevezéktant iPhone 9-ként dobja majd piacra a mobilt. Most egy friss, ám meglehetősen biztos forrás alapján úgy tűnik, egy harmadik változat lesz a befutó.

A 9to5Mac értesülései szerint az új mobilt iPhone SE néven ismerhetjük majd meg. Ezt erősíti meg az a kiszivárgott információ is, ami nem máshonnan, mint az Apple online boltjából származik. Az oldalon megvásárolható egyik Belkin kijelzővédő fólia mellett ugyanis már nemcsak az szerepel, hogy ez a méret iPhone 7 és iPhone 8 képernyőjére illik, hanem az is, hogy iPhone SE-re is. Erről tanúskodik a The Verge által lementett képernyőkép.

Apple

A telefonról korábban előkerültek olyan pletykák, melyek szerint 4,7 colos kijelzőt kap majd – ezt erősíti meg a fenti is. Hiszen az iPhone 7/8 képernyője éppen ekkora, így illeszthető a három különböző modellre ugyanakkora (és ugyanolyan kivágásokat tartalmazó) fólia.

A 9to5Mac a mobil neve mellett azt is tudni véli, hogy a telefon fekete, fehér és piros színben lesz kapható, tárhely tekintetében lesz belőle 64, 128 és 256 GB-os változat is, és várhatóan az A13-as processzor kerül majd bele. Hogy mennyiért, azt egyelőre nem tudni, de az elődjét, a 2016-os iPhone SE-t 399 dollárért dobták piacra, ami mai árfolyamon 134 ezer forintot jelent.

Ha szeretne elsőként értesülni az új olcsó iPhone érkezéséről, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.