szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Hús-vér színész helyett egy robotra bízzák a főszerepet az egyelőre csak “b” névre keresztelt filmes projektben. Bár a robotnak nem kell fizetést adni, a munka ettől még nem olcsó.

Máris siker koronázta japán tudósok munkáját, akik olyan robotot készítettek, amely színészkedni tud, és amelyet épp ezért alkalmasnak találtak rá, hogy eljátssza egy hatalmas költségvetésű film főszerepét.

A The Hollywood Reporter azt írja, hogy az egyszerűen csak “b”-nek nevezett projektből egy sci-fi születik majd. Amit most tudni lehet róla, az egy modernkori Frankensteinre emlékeztet: a történetben megjelenő tudósnak megesik a szíve a cikkünk nyitóképén látható Erica nevű, mesterséges intelligencia által vezérelt gépen és elhatározza, hogy megszökteti.

A mintegy 70 millió dollárból (hozzávetőlegesen 22 milliárd forintból) készülő mozit a belga Happy Moon Productions, a New York-i Ten Ten Global Media, továbbá az Oscar-díjra jelölt Loving Vincent mögött álló Bonding Capital Media gondozza. A robotot (mármint a filmben megjelenő “színészt”) gyakorlatilag a semmiből hozták létre, és különféle gyakorlatok segítségével tették képessé az érzelmek kifejezésére.

A moziban rendes, emberi színészek is felbukkannak majd, de az ő nevük még nem ismert. A rendező személyét szintén nem közölték a projekt ötletgazdái. A bemutató valamikor 2021-ben várható.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

Hozzátok, az olvasóinkhoz fordulunk, azt kérve, hogy tartsatok ki mellettünk, maradjatok velünk. Ti, ha tehetitek, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt.

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is, minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk NEKTEK!

Gabonakör keletkezett Nagykanizsa mellett

Gabonakör keletkezett Nagykanizsa mellett

Miért is von le mindenből 30 százalékot az Apple és a Google?

Miért is von le mindenből 30 százalékot az Apple és a Google?

Újra humanitárius folyosót nyit Magyarország

Újra humanitárius folyosót nyit Magyarország