A Hubble lefotózta az üstököst, amely 7000 év múlva lesz újra látható
Egy, a korábbiaknál is sokkal részletgazdagabb kép készült a Naprendszer külső pereme felé száguldó NEOWISE-üstökösről.
hvg.hu
Az amerikai űrhivatal (NASA) az Európai Űrügynökséggel (ESA) közösen működtett Hubble űrteleszkóp segítségével, augusztus elején rögzítette az új képet az üstökösről, amely július 3-án járt a legközelebb a Naprendszer központi csillagához. A jövevény ráadásul egyben maradt, ami azért is hangsúlyos, mert az üstökösök útjuk során gyakran szétrobbannak. A NEOWISE magja viszont – és ezt támasztja alá a Hubble felvétele is – sértetlen maradt. A magot egyébként nem képes lefotózni a távcső, az ugyanis csak egy kisebb jéglabda, melyet mérete okán nem képes érzékelni a műszer.
A Hubble felvételén az üstökös 18 ezer kilométeres kómája, vagyis az égitest magja körüli gázfelhő is jól látható. Ez utóbbi akkor keletkezik, amikor az üstökös a pályáján haladva közel kerül a Naphoz.
A NEOWISE már messze jár a szabad szemmel érzékelhető pontoktól, jelenleg pedig a Naprendszer külső rétege velé száguld, és hosszú ideig nem is tér vissza: az utolsó becslések alapján az üstökös legközelebb 7000 év múlva kerül megint olyan közelségbe, hogy meg lehessen figyelni.
A C/2020 F3 (NEOWISE) üstököst a NASA által üzemeltetett WISE (Wide Field Infrared Survey Explorer, magyarul Széles látószögű infravörös felmérő felfedező) műhold segítségével detektálták idén márciusban.
Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.