„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Története legnagyobb felvásárlását hajtja végre a felhőalapú ügyfélkapcsolat-menedzselési megoldásokat kínáló Salesforce – közölte magyar idő szerint kedd este a vállalat.
Az akár távolról történő közös munkavégzést segítő szolgáltatások az elmúlt hónapokban jelentős bővülést tudtak felmutatni, ám ezt nem mindegyik cég tudta máris pénzre váltani. Ilyen például az elsősorban a szervezeten belüli kommunikáció megkönnyítésére hivatott Slack, amely számára leküzdhetetlen akadálynak mutatkozott a pandémiás időszakban gőzerővel fejlesztett Microsoft Teams.
A Salesforce kedden bejelentett, 26 milliárd dolláros (átszámolva 7681 milliárd, azaz 7,6 billió forintos) felvásárlásának következményeként bővül a cég portfoliója, ügyfélkapcsolati (CRM) rendszere mellett – illetve akár abba integrálva – szervezeten belüli kommunikációs megoldást is kínálhat majd ügyfeleinek.
A Salesforce bejelentése szerint az üzletet várhatóan 2022 második negyedévében sikerül majd lezárni.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Több szempontból is hasonló a három évvel ezelőtti durván száraz nyárhoz az idei kiindulóhelyzet.
Eltűnhet a Revolut egyik előnye, ha a cég számára kellemetlen módon értelmezik a nemrég elfogadott, Sulyok Tamás aláírására váró törvényt.
A sérültnek élete végéig jár ingyen az összkomfortos lakás.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.