Nyújtható kijelzős telefont szabadalmaztatott a Xiaomi

Míg 2020 az innovációt tekintve az összehajtható okostelefonok éve volt, addig jövőre újabb megoldások jelenhetnek meg, amelyek a kijelző megnövelését célozzák. A Xiaominak is van saját elképzelése erről, amit szabadalmaztatott is.

  • hvg.hu hvg.hu
Nyújtható kijelzős telefont szabadalmaztatott a Xiaomi

A Xiaomi még 2019-ben nyújtotta be a szabadalmát egy olyan telefonra, amelyiknél egyfajta kihúzással növelhető a képernyő mérete, és így az eszköz akár tabletként is használható. A szabadalmat ez év októberében hagyták jóvá, és közzétették a WIPO (Szellemi Tulajdon Világszervezete) adatbázisában is. Az ilyen gördíthető, nyújtható megjelenítők előnye egyértelmű: vékonyak lehetnek és elkerülhető a gyűrődés a kijelzőn.

A Xiaomi okostelefonnak két képernyője van, a hátlapon egy szokásos kijelző található. Viszont ha megfordítják a készüléket, előkerül a rugalmas, kihúzható képernyő. A telefon tetején egy fizikai gomb van, ezzel szabályozható a kihúzás. A felhasználó meghatározhatja, hogy mekkorára nyújtja a kijelzőt, amelynek a szélessége csaknem a duplájára növelhető. A megjelenített tartalom a rendelkezésre álló mérethez igazodik.

LetsGoDigital
A telefon házába egy ötletes támasztószerkezetet is elhelyeztek, ez gondoskodik a képernyő problémamentes ki- és behúzásáról. A felső keretben egy wifi és egy GPS antenna is helyet kap. A használt alkalmazástól függően a másik oldalon lévő képernyő deaktiválódik, az akkumulátor kímélése érdekében. Bizonyos esetekben azonban használható mindkét képernyő, például fényképek készítésénél.

A Xiaomi szabadalmából szokás szerint a holland LetsGoDigital oldal készített renderelt képeket, sőt egy videót is. Sajnos a szabadalmi képekből és a dokumentációból nem derült ki, milyen lesz ennek a telefonnak a kamerarendszere, így a LetsGoDigital oldal grafikusa (Jermaine Smit, alias Concept Creator) egy függőleges kamerarendszert képzelt el. Nem valószínű ugyanis, hogy a Xiaomi kamera nélkül adna ki egy csúcskategóriás okostelefont.

Jelenleg úgy tudni, hogy az LG mutathat be elsőként kihúzható kijelzős okostelefont, LG Rollable vagy LG Slide néven (az eszközt néhány napja tanúsították Dél-Koreában, LM-R910N modellszámmal. Viszont a hét elején azt is bejelentették, hogy nagy átszervezések várhatók az LG mobilrészlegénél, és egyelőre még nem tudni, milyen hatása lehet ennek az LG Rollable telefonra.

Állítólag az Oppónak is van teljesen működőképes nyújtható kijelzős telefonja, azonban egyelőre nem tervezi a forgalomba hozatalát. Megvárná, hogy milyen lesz a kereslet az ilyesfajta eszközök iránt.