A Samsung idei legnagyobb durranásai: új telefonok és órák is jöttek, figyelemreméltóan vékony lett a Fold7
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
Az adatvédelemre vonatkozó európai irányelvek miatt a Facebook több dolgot is kivett a Messengerből és az Instagramból. Remélik, hogy hamar visszakapcsolhatják őket.
December 21-től az Európai Unióban működő üzenetküldő szolgáltatásokra, így a Facebook Messengerre, valamint a cég birtokában lévő Instagramra is kiterjesztik az elektronikus hírközlési adatvédelmi rendeletet (e-Privacy). Ez az Általános adatvédelmi rendelethez (a GDPR-hez) hasonlóan a magánélet és a digitális adatok védelmét szolgálja.
A Facebook szerint egyelőre nem látni, hogy a két alkalmazás funkciói vajon megfelelnek-e az újabb szabályoknak, ezért – saját számításuk szerint csak ideiglenesen, de – mindkét appból eltávolítanak bizonyos eszközöket. A változás következményeként az európai facebookozóknál (így pedig a magyaroknál is) nem lesz elérhető többek közt
A BBC szerint a változtatás nem egyszerre, hanem fokozatosan ér el a felhasználókhoz. Így előfordulhat, hogy míg tegnap minden probléma nélkül tudott keresni a beszélgetésekben, holnaptól már nem lesz rá lehetősége.
A szerkesztőségünkhöz befutott jelzések szerint több magyar felhasználónál már érzékelhető az eltűnő funkciók jelensége.
A Facebook azt reméli, hogy a korábban kivett programfunkciókat gyorsan vissza tudja állítani, de hogy erre mennyit kell várni, azt nem közölték.
A Messenger használata más tekintetben is változik, erről szerdán adtak ki hivatalos tájékoztatót.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Kvízjátékunk egyszerű: a négy megadott névből három a képzelet szüleménye, egy pedig valóban létezik. De vajon melyik?
A friss jelentés szerint ki kellett volna zárni az MNB-elnök fiának barátja, Somlai Bálint cégét.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Nemcsak kegyeleti célból, hanem a kíváncsiskodók miatti torlódások megelőzésére is.