Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Nagyjából 80 millió évesek lehetnek azok a nyomok, amelyeket a Kínai Földtudományi Egyetem szakemberei találtak.
Több mint 240 megkövesedett dinoszaurusz-lábnyomot fedeztek fel Kelet-Kínában, Fucsien tartományban. Ezek az első nyomok, amelyek dinoszauruszok hajdani mozgására utalnak ebben a régióban.
A nyomokat Sanghang megyében, egy nagyjából 1600 négyzetméteres területen találták, így ez a legnagyobb és legváltozatosabb ilyen lelőhely Kínában. A tudósok szerint a nyomok körülbelül 80 millió évesek, a késő kréta időszakból származnak.
A lábnyomokat a szakértők szerint legalább 8 dinoszauruszfaj hagyta hátra – közölték a pekingi Kínai Földtudományi Egyetem szakértői.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.