Világító cápákra bukkantak a tudósok Új-Zélandnál

A belga és az új-zélandi kutatók még 2020 januárjában gyűjtötték be a három, már eddig is ismert cápafaj egy-egy egyedét, amelyekről kiderült, képesek világítani a sötétben.

  • hvg.hu hvg.hu
Világító cápákra bukkantak a tudósok Új-Zélandnál

Különleges jelenséget figyelhettek meg belga és új-zélandi kutatók három, már ismert cápafajnál. A búvárcápa mellett másik két lámpáscápaféle – az Etmopterus lucifer és az Etmopterus granulosus – esetében is azt találták, hogy az állatok világítanak a sötétben.

A Deep-Sea Environments and Ecology című tudományos szaklapban megjelent tanulmány szerint az élőlényeket még 2020 januárjában gyűjtötték be Új-Zélandtól nem messze, 200-1000 méter közötti mélységből. A tudósok a vizsgálat során megállapították, hogy mindhárom cápa esetében megfigyelhető a biolumineszcencia, vagyis az, amikor a bőrükben végbemenő kémiai reakció révén fényt bocsátanak ki magukból – írja a BBC.

A szakemberek szerint a három cápa közül a búvárcápa a legnagyobb, akár 180 centiméteresre is megnőhet. Azzal, hogy sikerült nála megfigyelni a biolumineszenciát, ez a cápa lett a legnagyobb gerinces élőlény, amely képes magából fényt kibocsátani.

A belga Leuveni Katolikus Egyetem, valamint az új-zélandi Nemzeti Víz- és Légkörkutató Intézet tudósai szerint ez a tulajdonság segíti a cápákat abban, hogy az ellenfény kibocsátásával elrejtőzzenek más, nagyobb ragadozók elől.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.