szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A NASA Ingenuity névre keresztelt marsi helikoptere nem sokkal azután készített fényképet a vörös bolygóról, hogy a Perseverance marsjáró letette őt a bolygó felszínére.

Újabb sikert könyvelhetett el a NASA április első napjaiban, ráadásul egyből kettőt is: először azt, hogy a Perseverance hasára erősített marsjáró sikerrel fogott talajd a vörös bolygón, majd azt, hogy átvészelte az első éjszakát a felszínén. Ez utóbbi igen komoly megmérettetés volt az Ingenuity névre keresztelt egység számára, hiszen a marsi esték akár –90 Celsius-fokosak is lehetnek.

A tervek szerint az első repülését április 11-én hajtja majd végre a szerkezet, a NASA azonban már most egy újabb fejleményről számolhatott be. Az Ingenuity nem sokkal azután, hogy a Perseverance lepottyantotta, elkészítette az első, színes fotóját a Marsról.

©

Bár a fenti képen túl sok mindent egyelőre nem látni, hiszen azt a marsjáró alól készítette el a gép, az eredménynek mégis örülhetnek a szakemberek, hiszen azt jelenti, hogy rendben működik az egység kamerája.

A tervek szerint a nagyjából 1,8 kilogrammos eszköz három méter magasra emelkedik majd, és onnan készít nagy felbontású felvételeket a marsi tájról.

A nagyjából 85 millió dollárból fejlesztett Mars-helikopter forradalmasíthatja az űrkutatást. A NASA szerint a Mars-helikopterek alkalmasak lehetnek sziklafalak, barlangok és mély kráterek feltérképezésére, továbbá tudományos műszerek szállítására, valamint felderítőként segíthetik az emberek és a robotok munkáját.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
861 ezer tonna fémet spórolt az Apple azzal, hogy kihagyta a töltőt az iPhone-ok dobozából

861 ezer tonna fémet spórolt az Apple azzal, hogy kihagyta a töltőt az iPhone-ok dobozából

Itt a Maserati első hibrid divatterepjárója, mindent megtudtunk róla

Itt a Maserati első hibrid divatterepjárója, mindent megtudtunk róla

Foci-Eb: hétvégéig nyilatkozhat három város, hány nézőt enged be a meccseire

Foci-Eb: hétvégéig nyilatkozhat három város, hány nézőt enged be a meccseire