Hatalmas üzletet nyer és hatalmas kockázatot vállal a 4iG a magyar hadiipari privatizációval
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
A Földről nagyon költséges oxigént szállítani az űrbe. Egy izraeli startup új technológiája ebben jelenthet óriási segítséget.
A Hold talajából oxigént előállító technológiát fejlesztett egy izraeli startup cég – közölte az Izraeli Űrügynökség (ISA). "Az új technológia kövezheti ki a Holdon létrejövő, annak talajából élő, állandó emberi települések kialakítása felé vezető utat" – véli az ISA.
Az ISA támogatásával a Helios által kifejlesztett technológia oxigént és különböző típusú fémeket termel a Hold homokja által táplált reaktorral. A Hold talajtömegének mintegy 45 százaléka oxigénből áll. A folyamat elektrolízisen, vagyis az oxidok elektromos árammal történő lebontásán alapul. Először a regolitot, a Hold törmelékes kőzetrétegét 1600 Celsius-fokon megolvasztják, majd az olvadékon elektromos áramot vezetnek át, amíg bugyborékoló oxigén nem keletkezik. A folyamat melléktermékeként keletkező vas, szilícium és alumínium szintén felhasználható a holdi telepek létrehozásában.
A módszer célja, hogy megoldják a Földről szállítandó oxigén hatalmas költségének problémáját. A cég szerint egy kilogramm oxigénnek a Holdra szállítása a Földről mintegy 100 ezer dollárba (30 millió forintba) kerül. Márpedig oxigénre nagy szükség van az asztronauták légzéséhez és az űrhajók és rakéták űrbéli működtetéséhez.
Az új eszközt a tervek szerint a következő három év két űrmisszióján próbálják ki – közölt az ISA.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Ezúttal üres volt a csomagtartó.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
Nem a „luxizás” leleplezése hozza magával a felháborodást. A nagy változásokhoz vezető lendület hosszú idő alatt halmozódott fel.
Az okok most egyértelműek.
A BKV belső vizsgálatot indított.
A Magyar Stratégiai Zrt. tulajdonában álló ingatlan rendkívül értékes lehet.
Ennek töredéke az a pénz, amelyhez privatizációs bevételként jutott.
Tizenkét ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.