A Samsung idei legnagyobb durranásai: új telefonok és órák is jöttek, figyelemreméltóan vékony lett a Fold7
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
A lábnyomok valószínűleg az utolsó jégkorszak végéről származnak, és egy család hagyta őket hátra.
Egy utahi katonai létesítmény sivatagos, sós síkságán részén több, az ősidőkből származó lábnyomot is találtak a Cornell Egyetem régészei – áll az intézmény ezzel kapcsolatos közleményében. A lábnyomokat emberek hagyták hátra, de az még nem világos, hogy pontosan mikor. Egyes elméletek szerint a nyomok az utolsó jégkorszak végéről származnak.
A nyomokat lényegében véletlenül fedezték fel: Thomas Urban, a Cornell egyik munkatársa, és Daron Duke, a Far Western Anthropological Research Group szakértője egy helyi régészeti lelőhely felé tartott, amikor megpillantották a különös nyomokat. A páros az autóból kiszállva megállapította, hogy a nyomok mezítláb közlekedő emberektől származnak. További vizsgálatok után pedig az is kiderült, hogy legalább 12 ezer évesek.
A kutatók másnap is folytatták a munkát, és ennek során derült fény arra, hogy a szabad szemmel látható két lábnyom mellett valójában több, összesen 88 sorakozik a talajban. Ezeket viszont nem volt olyan könnyű megtalálni.
A fennmaradt lábnyomok valószínűleg egy, a pleisztocén időszakban élt családhoz köthetők; a legkisebb gyermek 5, a legidősebbek pedig 12 évesek lehettek ekkor.
A nyomok alapján azt is sikerült megállapítani, hogy a területen ekkor még sekély víz volt, amin könnyedén átkelhettek az emberek.
(Nyitókép: Cornell Egyetem/R. Nial Bradshaw)
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Kvízjátékunk egyszerű: a négy megadott névből három a képzelet szüleménye, egy pedig valóban létezik. De vajon melyik?
A friss jelentés szerint ki kellett volna zárni az MNB-elnök fiának barátja, Somlai Bálint cégét.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Nemcsak kegyeleti célból, hanem a kíváncsiskodók miatti torlódások megelőzésére is.