szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Ha baktériumokról van szó, azt hihetnénk, hogy már mindent tudunk róluk, az igazság viszont az, hogy sok, velük kapcsolatos dolog csak évtizedek után tisztázódott – ilyen például, hogy miként mozognak.

Az Interesting Engineering szerint a témában elmerült nemzetközi csapat egy csúcstechnológiás eljárást, a krio-elektronmikroszkópiát (cryo-EM) vette igénybe ehhez. A tudósok szerint a baktériumok úgy tolják magukat előre, hogy hosszú, fonalszerű függelékeik egy dugóhúzóhoz hasonló alakot vesznek fel, ami így egyfajta propellerként kezd működni. Az, hogy ezt pontosan hogyan teszik, szintén nem volt ismert, most azonban erre is fény derült: a „propellerek” valójában egyetlen fehérjéből állnak.

Megtalálták a világ legnagyobb baktériumát, szabad szemmel is látható

A Thiomargarita magnifica névre keresztelt baktériumról a kutatók úgy tartják, messze a legnagyobb, amit eddig ismernek.

A kutatók közleményükben hangsúlyozták: a vizsgálat során atomi részletességgel tudták meghatározni az úgynevezett filamentumok szerkezetét. A baktériumoknak egy vagy több, flagellumnak (többes számban flagelláknak) nevezett függeléke van – ezzel tolják előrébb magukat.

A kutatók szerint ezek a fehérjék 11 különböző állapotban létezhetnek, és több érdekes formát is eredményezhetnek. Szerintük ezeknek az állapotoknak a keveréke okozza a dugóhúzó alak kialakulását is. A témában íródott tudományos beszámoló a Cell folyóiratban jelent meg.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!