Háború Ukrajnában
Több mint három éve tart már az orosz-ukrán háború. A frontvonalak mára lényegében befagytak, a konfliktus mégis eszkalálódni látszik, ahogy a háborús felek igyekszenek minél több szövetségest és fegyvert szerezni, illetve több országot bevonni a konfliktusba. De vajon mi lesz döntő: a fegyverszállítmányok, a szankciók, vagy esetleg a béketárgyalások? Meddig tartanak ki az ukránok és meddig tűri az orosz társadalom a veszteségeket? Cikksorozatunkban ezekre a kérdésekre is igyekszünk válaszolni.
A Starlink műholdas terminálok létfontosságúak az ukránok harctéri kommunikációjához, miután az orosz hadsereg sok helyen megsemmisítette a hagyományos telefon- és internet-összeköttetést. Erről itt írtunk bővebben:
Hogy kerül a wifi az ukrán-orosz frontra?
200 mbps sebességű internetelérést vitt Ukrajnába Elon Musk Starlinkje, ami több szakértő szerint is nagyot fordított az információs háború, ezzel pedig a tényleges háború menetén. Az egész ráadásul egy tweettel kezdődött.
Az AP amerikai hírügynökségnek nyilatkozó tisztségviselők szerint a kormány mérlegeli Musk felvetését. Több megbeszélésen is szóba került már az ügy, de egyelőre nem született döntés. Pénteki közleményében Sabrina Singh amerikai védelmi szóvivő is megerősítette ezeket az értesüléseket. Elmondta: a Pentagon és az ukrán védelmi minisztérium tárgyal a stabil kommunikáció további biztosításáról az ukrán erők számára.
Mihajlo Podoljak, az ukrán elnök tanácsadója a Twitteren azt írta: Ukrajna megoldást fog találni a helyzetre. Egyúttal jelezte: Musk segített nekik „túlélni a háború legkritikusabb pillanatait”.
Tudósítónk Izjumban szembesült azzal, mit jelent a Starlink a háborúban
A háború egészen meglepő helyeken tudja összehozni az embereket. Földes András Kelet-Ukrajnában tapasztalta ezt meg.
Musk már napokkal a háború kezdete után küldött Starlink műholdas vevőegységeket Ukrajnába. Az üzletember pénteki Twitter-bejegyzése szerint a SpaceX havonta 20 millió dollárt fordít az ukrajnai kommunikáció fenntartására.
Elon Musk rámutatott: eddig mintegy 25 ezer terminált helyeztek el Ukrajnában, ami 80 millió dollárba került. Az év végéig a költségek elérhetik a 100 millió dollárt, a következő 12 hónapban pedig becslések szerint 400 millió dollárt kellene a rendszer fenntartására fordítani.
Kiknek jöhet jól Elon Musk Starlink „szuperinternete", és kiken nem fog?
Akár békeidőben, akár háborúban nincs földi infrastruktúra, jól jöhet Elon Musk reményteli műholdas netszolgáltatása, a Starlink. Ám a kereslet gyorsabban bővül a kínálatnál.
Az üzletember jelezte: a SpaceX „nem finanszírozhatja ezt a végtelenségig”. Musk hangsúlyozta: „a Starlink az egyetlen kommunikációs rendszer, amely továbbra is működik a fronton, minden más halott”. A milliárdos elárulta: Oroszország ezt a rendszert is igyekszik megsemmisíteni, ezért hatalmas erőforrásokat kellett a védelmére fordítani, ennek ellenére a siker nem garantált.
A Financial Times értesülései szerint a Starlink szolgáltatása többször akadozott a fronton az elmúlt időszakban, különösen Herszon megyében volt súlyos a helyzet, ahol ádáz harcok dúlnak.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.