Elon Musk: egy éve maradt az emberiségnek, 2025-ben taszít le minket a mesterséges intelligencia
Elon Musk szerint az általános mesterséges intelligencia hamarabb eljön a vártnál. Már jövőre okosabb lesz, mint egy átlagember, 2030-ra pedig mindenkit leköröz majd.
hvg.hu
Új jóslattal állt elő Elon Musk a mesterséges intelligencia (MI) fejlődéséről: az újfajta MI-modellek képessége nagyjából 2025-ben haladhatja meg az emberi intelligencia szintjét, és ez mindaddig így is marad, amíg a gyártók képesek lesznek kielégíteni a technológia működéséhez szükséges igényeket.
A milliárdos üzletemben Nicolai Tangennel, a norvég Norges Bank Investment Management vezérigazgatójával beszélgetett nemrég az X-en, és azt is elmondta, hogy az MI képességei öt év alatt valószínűleg minden embert leköröznek.
Musk az utóbbi időben nagy figyelmet szentel az úgynevezett általános mesterséges intelligenciának (AGI). Ez az MI egy olyan formája, amely már az emberi intelligenciával vetekszik, vagy akár felül is tudja múlni azt. Az üzletember sokáig a fejlesztések szüneteltetését szorgalmazta, 2023-ban viszont olyan céget indított, ami a ChatGPT-t fejlesztő OpenAI-t szeretné lekörözni.
Közös nyilatkozatban hívják fel a figyelmet a mesterséges intelligencia iparágának meghatározó szereplői az MI veszélyeire. Az aláírók között van például Sam Altman, a ChatGPT-t fejlesztő OpenAI vezérigazgatója is.
Musk szerint a fejlesztések sebességét eddig főleg a hardver hiánya gátolta, az Nvidia ugyanis nem tudott annyi chipet készíteni, amennyire szükség lett volna az erősebb MI-k megépítéséhez.
A milliárdos egyébként az OpenAI társalapítójaként is ismert, ám 2015-ben otthagyta a céget, miután összeveszett Sam Altmannal. A 2023-ban elindított új cége, az xAI értékét jelenleg 18 milliárd dollárra becsülik, Musk pedig befektetőket próbál szerezni a fejlesztésekhez. Úgy véli, hogy a vállalata legyűrheti az OpenAI-t, és jobb modellt tud építeni a ChatGPT mögött is ott lévő GPT-4-nél.
A politikai haszonszerzést szolgáló, észszerűtlen beavatkozások sorába illik a készpénzfizetés alkotmányos joga. A szabályok ráadásul néhol nem is egyértelműek, és komoly versenyhátrányt okozhatnak a magyar piaci szereplőknek.