Összefogott a Google és a MediaTek, és ami ebből kisülhet, annak sokan fognak örülni
Figyelemre méltó képességekkel bír majd az a lapka, amit a Google-lel összefogva készít a MediaTek.
HVG
Okosotthon-chip fejlesztésére fogott össze a Google és a MediaTek – írja a 9to5Google. Az elmúlt néhány évben az okosotthon-eszközök is sokat fejlődtek, mely köszönhető például a Matter-szabvány széleskörű elterjedésének is. Ez ugyanis egy egységes ökoszisztéma, melynek révén már nincsenek az emberek különféle gyártókhoz láncolva – már az Apple is támogatja, ami nagy szó.
A Google és a MediaTek a CES 2025 kiállításon jelentette be a partnerséget. Az ennek révén megszülető lapka – MT7903 – kifejezetten az okosotthon-rendszerekhez készül, és elsősorban a Google Home-ökoszisztéma részeként hasznosítanák. Az új chipset háromsávos wifi 6E-t, Bluetooth 6-ot és IFEE 802.15.4/Thread hálózati protokolt is magában foglal majd.
Nem kerültünk át egyik pillanatról a másikra a Jetson család futurisztikus otthonába, de lassacskán egyre több okosító kütyü jelenik meg a lakásokban. Mára a piaci szereplők is belátták: a léptékváltáshoz most már tényleg nyitniuk kell egymás felé.
Ami pedig az okoseszközök gyártóit illeti, számukra jó hír, hogy könnyebb lesz integrálni a Thread protokollt, és a Matter-támogatás sem akadály. Érdekesség, hogy a chipnek lesz egy olyan képessége is, ami képes az egész lapkát alvó üzemmódba kapcsolni, úgy, hogy eközben fenntartja a kapcsolatot más eszközökkel. Ez a fenntarthatóság (így az energiafogyasztás) terén bizonyulhat hasznosnak.
A MediaTek közlése szerint az új MediaTek MT7903 lapkát magukban foglaló eszközök már 2025 első felében megjelenhetnek – azt azonban egyelőre nem árulta el a gyártó, hogy egész pontosan milyen eszközökbe kerülhet majd bele.
A Meta több száz tiszás Facebook-csoportot törölt a múlt héten. Ezúttal technikai hiba állt a háttérben, de mi történhet, ha a két oldal elkezdi egymás ellen felhasználni, hogy a platform bárkit letilthat?
Az amerikai elnök 50 százalékos vámot lengetett be, amit a brazil államfő, Luiz Inácio Lula da Silva az ország igazságügyi rendszerébe való beavatkozásnak minősített és ellenvámokat ígért.
Egy korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter. Ugyanakkor nagyon jó ürügy lehet arra, hogy Putyin rákenje a felelősséget másokra a kurszki betörésért.