szerző:
HVG
Tetszett a cikk?

Úgy döntött az átlátszó telefonjairól ismert Nothing cég, hogy a legújabb modelleket a barcelonai MWC 2025 szakkiállításra időzíti. Bár a két új modell specifikációi nem eget rengetők, azonban a küllemük vitathatatlanul egyedi, és még a mesterséges intelligencia is megjelent bennük.

A barcelonai MWC 2025 szakkiállításra hozta el a Nothing két új középkategóriás készülékét, a Phone (3a)-t és a Phone (3a) Prót. Az eddigi Nothing-készülékekhez hasonlóan ezúttal is „csak” középkategóriás eszközökről van szó, viszont nagyon különlegesek átlátszóságuk miatt, illetve az is menő, amikor világítani kezdenek egy-egy üzenet érkezésekor.

A két modell elölről egyformának tűnik, azonban ha valaki fordít rajtuk, már nem keverheti össze a két eszközt, ugyanis a fényképezőgépeik egyértelműen eltérőek. A Phone (3a) főként a teleobjektív kamera teljesítményére összpontosít, így egészen közelről is tiszta képeket készíthet. 50 megapixeles elsődleges kameráját (OIS-szel és f/1.8-as rekeszértékkel) állítólag a Samsunggal közösen tervezték. Van egy másodlagos 50 MP-es telefotó kamera kétszeres optikai zoommal és harmincszoros digitális ultra zoommal, illetve felszerelték még egy 8 megapixeles ultraszéles látószögű kamerával is. A hátoldalon egy Google Pixel telefonok dizájnvilágát idéző kamerasáv található. A szelfikamera 32 megapixeles.

A Pro modellt a tényleges zoomra hangolták, bár továbbra is szoftverre támaszkodik a feladat elvégzéséhez. Az elsődleges kamera egy 50 megapixeles szenzor, f/1,8 rekeszértékkel és kétszereses szenzoron belüli zoommal. A periszkóp kamera egy 50 megapixeles szenzor háromszoros optikai és hatszoros szenzoron belüli zoommal és akár hatvanszoros digitális zoommal, amelyet a Nothing állítása szerint tisztaságot javító, MI-alapú algoritmusokkal ruháztak fel. Van egy 8 megapixeles, ultraszéles kamera is. A Phone (3a) Pro könnyen azonosítható kör alakú, Oppo-szerű hátlapjáról. Ez a modell 50 megapixeles szelfikamerát kapott.

A két telefon kamerája könnyen megkülönböztethető egymástól
Nothing

Mindkét telefonnak 6,77 hüvelykes kijelzője van, Full HD+ felbontással és 120 Hz-es frissítési gyakorisággal. A 3A Pro különösen vaskosnak tűnik a kiálló kameraház miatt. Viszont, mint említettük, mindkét modell a Nothing áttetsző hátlapját használja a merész megjelenés érdekében. A telefonokba Snapdragon 7S Gen 3 lapkakészlet került, 12 GB RAM-mal és 256 GB tárhellyel. A telefonok 5000 mAh-s akkumulátorral vannak felszerelve, és a Nothing akár kétnapos hálózatfüggetlen használatot ígér egy töltéssel. Az 50 W-os gyorstöltésnek köszönhetően pedig kevesebb mint 20 perc alatt megkaphatja a napi energiát a telefon.

A készülékeket az Android 15-re épülő Nothing OS 3.1-gyel szállítják. A Nothing három év operációsrendszer-frissítést és hat év biztonsági javításokat ígér. Az egyszerűbb modell indulóára 138 ezer forintnak, a Pro telefoné 187 ezer forintnak megfelelő összeg – nyers átszámítással.

És akkor jöjjön a mesterséges intelligencia, melynek az esszenciája ebben az esetben az Essential Space, a szöveges vagy hangos jegyzetek központja. A Nothing úgy jellemzi, mint egyfajta digitális memóriát. A készülékek jobb oldalán található egy fizikai Essential Key gyorsbillentyű. Ezt egyszer kell megnyomni az Essential Space megjelenítéséhez, és hosszan, ha például hangjegyzetet készítene valaki. A dupla kattintás pedig hozzáférést biztosít az Essential Space-be mentett összes tartalomhoz.

A Nothing megígérte, hogy az elkövetkező hónapokban több mesterséges intelligencia-központú funkció is megjelenhet. A Camera Capture például lehetővé teheti, hogy a kameraalkalmazáson belüli egyetlen gombnyomással el lehessen menteni a fotót az Essential Space-be, ahol a mesterséges intelligencia elemzi és rendszerezi azt. Az intelligens gyűjtemények automatikusan kategóriákba rendezhetik a tartalmat, így nincs szükség manuális rendszerezésre. A fókuszált keresés valószínűleg lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy gyorsan megtalálják az adott fájlokat, míg a Flip to Record alternatív módszert kínálhat a hangjegyzetek azonnali rögzítésére.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!