A Google néhány napja kiterjesztette a hozzáférését a Gemini 2.0 Flash modelljéhez, amely sok más mellett az eddigieknél fejlettebb módon támogatja a képek generálását és szerkesztését. Ez egy igen komoly előrelépés, ám úgy tűnik, a programnak kevés korlátot szabott a vállalat: a felhasználók szerint a rendszer minden különösebb probléma nélkül készít képeket hírességekről, vagy szerzői joggal védett karakterekről, valamint akkor sem ellenkezik, ha egy képről a vízjeleket kell eltávolítani.
Amint azt több X– és Reddit-felhasználó is megjegyezte, a Gemini 2.0 Flash nem csak a vízjeleket távolítja el, hanem megpróbálja kitölteni a vízjel törlésével keletkezett hiányosságokat. A TechCrunch megjegyzi: más MI-alapú eszközök is ezt teszik, de úgy tűnik, hogy a Gemini 2.0 Flash kivételesen jártas ebben.
A dologra mi is rápróbáltunk, és úgy tűnik, valóban nem szól a rendszer akkor, amikor jogvédett karakterekről kér valaki képet, és a jelek szerint az ismert személyeknél sem jelez be.

Illusztráció.
Google Gemini 2.0 Flash
Mint a fenti képernyőképen is látszik, a felvételt 3,9 másodperc alatt hozta össze a Google rendszere. Emellett a képet letölteni is engedi a vállalat. A bal alsó sarokban láthatóvízjel mutatja, hogy a képet a Google Gemini készítette el.

Illusztráció.
Google Gemini 2.0 Flash
A jelek szerint Orbán Viktor esetében sem túl szigorú a rendszer, amikor egy őt ábrázoló képet akar generáltatni a felhasználó.

Illusztráció.
Google Gemini 2.0 Flash

Illusztráció.
Google Gemini 2.0 Flash
A vízjel eltávolítását hasonlóan zökkenőmentesen hajtja végre a rendszer.
A lap megjegyzi: a Google Gemini 2.0 Flash képgeneráló eszköze jelenleg tesztelés alatt áll, és csak a fejlesztők számára készült eszközökben, például az AI Studioban érhető el. Ennek ellenére a szerzői jog tulajdonosai egész biztosan panaszt fognak tenni a cégnél, ha az nem korlátozza le a képgenerátor használatát.
Az olyan modellek, mint az Anthropic Claude 3.7 Sonnetje és az OpenAI GPT-4o kifejezetten megtagadják a vízjelek eltávolítását; a Claude például „etikátlannak és illegálisnak” nevezi a vízjel eltávolítását egy képről. A Google egyelőre nem válaszolt az ezzel kapcsolatos megkeresésekre.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.