Bevezeti a Microsoft a Windows 11 funkcióját, amit mindenki adatvédelmi rémálomnak nevezett
Első körben a Windows Insider program résztvevői kapják meg azt a funkciót, amit korábban a felhasználók és az adatvédelmi szakemberek egyaránt adatvédelmi rémálomnak neveztek.
HVG
Lassan egy éve annak, hogy a Microsoft bemutatta a Windows 11 új, Recall nevű funkcióját, amely a mesterséges intelligenciára építve a felhasználó minden mozdulatát rögzíti, és visszakereshetővé teszi. Talán már ennyi leírásból is azonnal kitűnik, a fejlesztést miért nevezték adatvédelmi rémálomnak.
Bár a cég azt állította, hogy a funkció nem fér hozzá a felhasználói adatokhoz, végül mégis visszavonulót fújt, hogy átalakítsa azt. Ez ugyanakkor nem volt egyszerű feladat, 2024 decemberében – vagyis a kiadás után nagyjából fél évvel – még mindig ott tartott a dolog, hogy továbbra is rögzített érzékeny adatokat a Windows 11-be szánt funkció.
Most úgy tűnik, végre sikerült minden problémát kijavítania a Microsoftnak. A cég bejelentette, megkezdi a Recall funkció bevezetését a Windows 11-et használók számára. Első körben a Windows Insider program résztvevői kapják meg, majd fokozatosan más felhasználókhoz is el fog jutni.
Dolgoznia kell még a Microsoftnak a Recall nevű Windows 11-funkció biztonságán, mely a felhasználó minden mozdulatát rögzíti és visszakereshetővé teszi.
Aki ebben részt vesz, annak a Windows 11 Build 26100.3902-es verzióban kell majd keresnie az újdonságot. Hogy a széles közönség számára mikor válik elérhetővé a funkció, egyelőre nem tudni.
Komoly eszközt kaptak a kezükbe a klímaváltozás ügyét szívükön viselők a klímatörvényt részben megsemmisítő alkotmánybírósági határozattal. A kormány immár nemcsak, hogy nem háríthatja át a teendőket a jövő generációkra, de le sem szerelheti őket azzal, hogy „De hát van klímatörvény!”.
Izrael komoly csapást mért már az iráni nukleáris képességre, de a legfontosabb célpont, Fordo, ahol több ezer urándúsító centrifuga üzemel, még sértetlen, mert mélyen a föld alatt van.