Szigorított a Google: mostantól nem lehet ennél butább okostelefonokat kiadni
Elsősorban a legolcsóbb készülékeket érinti a Google új döntése, bizonyos hardverekre mostantól nem lehet friss Androidot telepíteni.
HVG
Növelte az Android minimum rendszerkövetelményeit a Google. Ugyan általában arról lehet olvasni, milyen szédületes képességekkel vérteznek fel a gyártók egy-egy új okostelefont, ezek általában csúcskészülékek. A belépőszintű mobilokról ritkábban esik szó, és ezek esetenként tényleg csak azt a minimumot tudják, amit az Android rendszer megkövetel.
A háttértár eddigi minimum mérete – az Android 13 óta – 16 GB volt, ami 2025-ben már nagyon kevés, és ezt a Google is felismerte, ugyanis most megduplázta 32 GB-ra. Ez még mindig nem túl sok, de a Google megköveteli, hogy ennek legalább a 75 százalékát meg kell hagyni az adatpartíciónak. Tehát a rendszer legfeljebb a 32 GB 25 százalékát foglalhatja el, a maradék háromnegyeden osztozhatnak az alkalmazások (az előre telepítetteket is ideértve), valamint a felhasználó fájljai.
Több tucat veszélyes sebezhetőséget javítottak az Androidban. Sok készülékre már le is tölthető a frissítés, de rövidesen minden támogatott eszközre befut.
Fontos, hogy a 32 GB-os követelmény nem csak az új készülékekre vonatkozik: ha egy mobil nem rendelkezik legalább ennyi belső tárhellyel, nem is frissíthető Android 15-re. Legalábbis a Google szolgáltatáscsomagja nem futhat rajta.
Ami a RAM-ot illeti, 2-3 GB memóriával eddig is csak az abszolút belépőszintű mobilokra szánt Android Go rendszer volt opció, míg az Android 15 eddigi minimum memóriaigénye 4 GB volt. Az Android 16-tól kezdődően utóbbi 6 GB-ra nő.
Mint a GSMArena megjegyzi, az Android 15 már több szoftveres dolgot is megkövetel, például a vészhívásokkal kapcsolatban is, de ezek nem minden régióban érhetők el.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.