Új távlatokat nyitott az űrkutatásban a James Webb űrteleszkóp, a segítségével ugyanis minden korábbinál messzebbre és pontosabban lehet eltekinteni a világűrben. Az eszközzel például a korábban már felfedezett exobolygókról is pontosabb képet lehet kapni, és úgy tűnik, a teleszkóp a felfedezésben is letette a névjegyét az asztalra.
Az IFLSicence beszámolója szerint a felfedezett bolygó a TWA 7b, ami a TWA 7 kódjelű csillag körül kering. Erről úgy gondolják a szakemberek, hogy rendkívül fiatal, 6,4 millió évvel ezelőtt keletkezhetett. Az adatok alapján úgy tűnik, a bolygó egy gázóriás lehet, amelynek tömege nagyjából a Szaturnuszé, vagyis a Jupiter tömegének körülbelül 30 százaléka. 52-szer messzebb kering a Naptól, mint a Föld, és bár a csapat a létezésének független megerősítésére vár, a bolygó kialakulása megfelel a várakozásoknak, amelyek szerint az ottani körülmények között bolygók alakulhatnak ki.
A TWA 7-et továbbra is egy protoplanetáris korong veszi körül, vagyis a jövőben – a következő évmilliókban – további bolygók alakulhatnak ott ki. A TWA 7 esetében a most felfedezett bolygó a korong első és második gyűrűje közötti résben található. Az erről szóló publikáció a Nature-ben jelent meg.
A csapat bízik benne, hogy a mostani felfedezés csak az első a soron következő felfedezések sorában.
A mostani felfedezés ahhoz is közelebb viszi a kutatókat, hogy a jövőben egy Föld méretű bolygót találjanak. Itt egyelőre még nem tartanak, de már egyre közelebb van ez is.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.