Felpörgették a világ legerősebb szuperszámítógépét, az eredmény magáért beszél
Az El Capitan az elődjéhez képest 20-szor gyorsabb, és jóval aprólékosabb részleteket is meg tud jeleníteni. Mindez komoly segítség lehet a fizika elemzésében.
Az El Capitan az elődjéhez képest 20-szor gyorsabb, és jóval aprólékosabb részleteket is meg tud jeleníteni. Mindez komoly segítség lehet a fizika elemzésében.
HVG
Az Ukrajnának szánt 100 plusz 50 milliárd dollár értékű vásárlás és beruházás óriási összeg, mely ha a diplomáciai helyzeten nem is biztosan, a katonain garantáltan segít. Trump pedig már a kiemelkedő ukrán drónipar technológiai transzferjét is szem előtt tartja, amelynek épp most avatták legújabb büszkeségét, a Flamingót.
A kiszivárgott információk szerint az Apple már javában teszteli, hogy az iPhone 17 Prót ne csak tölteni lehessen vezeték nélkül, hanem más eszközöket tölteni is lehessen vele.
HVG
A poloskák nagyobb szerepet játszhattak a beporzásban a földtörténet korábbi szakaszaiban – mutattak rá magyar kutatók egy csaknem százmillió éves burmai borostyánban talált ősi poloska vizsgálata nyomán.
HVG
Gyakorlatilag egy teljes értékű üzenetküldő épül a Spotifyba, ahol a zenék megosztása mellett beszélgetni is lehet a másikkal.
HVG
A Google mesterséges intelligenciája több YouTube-videón is olyan változtatásokat hajtott végre, amelyek természetellenessé teszik a felvételeket.
HVG
Egy brit kardiológus, ifjabb Robert F. Kennedy egyik tanácsadója azt sugallja, hogy az amerikai vezetés hónapokon belül dönthet a Covid–19 elleni vakcinák kivezetéséről.
HVG
Banki adatokat, fotókat, üzeneteket és sok mást is ellophatnak az androidos Play Áruház kínálatába bekerült veszélyes alkalmazások.
HVG
Öt évtizede próbálják megfejteni a tudósok, hogy milyen forrásból származik a világ legismertebb rádiójele, a Hűha! jel. A válaszhoz most a Puerto Ricó-i kutatók munkája vihet közelebb.
HVG
A legtöbb embernek megvan a lehetősége a korrupcióra, és az egyéni döntések morális iránytűi nagyon nehezen befolyásolhatóak – mondja a HVG-nek adott interjúban Jancsics Dávid korrupciókutató.
Androidos fejlesztőként hamarosan már akkor is kötelező lesz feltüntetni a személyes adatokat, ha valaki nem a Play Áruházban terjeszti az alkalmazásait. Aki ennek nem tesz eleget, annak az appját nem lehet majd telepíteni a készülékekre.
HVG
Több lett a zsákmányállat, több lett a cápa, ezt pedig el kell fogadnia a helyieknek.
HVG
Elon Musk szerint szándékosan nincsenek kiemelt helyen az alkalmazásai az App Store-ban, így perre megy.
HVG
Egy agyhalottnak nyilvánított páciens kapott először génmódosított sertéstüdőt, amely kilenc napig működött, de nem volt problémáktól mentes. Ennek ellenére fontos lépés ez az ilyen jellegű szervátültetésben.
HVG
Szibériában landolt az Air China egyik repülőgépe, 311 utassal a fedélzetén.
HVG
A Google eddig is lehetővé tette, hogy a Google Messages felhasználói ellenőrizzék, valóban azzal csevegnek-e, akivel szeretnének, a vállalat azonban sokkal kényelmesebbé teszi ezt az eljárást.
HVG
A működési elve nem tér el érdemben egy új fogyókúrás készítménynek, de lehet, hogy több téren is jobb, mint a már piacon lévő változatok.
HVG
Emma Maria Mazzenga több világcsúcsot is beállított már a 90 éven felüli női kategóriában. Bár a kutatók szerint bizonyos szempontból természetes módon öregednek az izmai, van olyan tényező, amiben messze felülmúlja a korosztályát.
HVG
A Minnesotai Egyetem kutatói egy speciális stimuláció segítségével érték el, hogy egy most 44 éves férfi jól érezze magát.
HVG
Feliratozás? Vágás? Már a Google Drive-ban is elvégezheti a videói egyszerűbb szerkesztését, már amennyiben megfelel pár kritériumnak.
HVG