Kritikus ponthoz érkezett a hajlítható iPhone fejlesztése
Ha minden a tervek szerint alakul, a következő fél évben dőlhet el, hogy 2026-ban tényleg piacra dobja-e az Apple az első hajlítható kijelzős iPhone-t.
Ha minden a tervek szerint alakul, a következő fél évben dőlhet el, hogy 2026-ban tényleg piacra dobja-e az Apple az első hajlítható kijelzős iPhone-t.
HVG
A Honor alapvetően a régi recept alapján készítette el a Honor Magic V5-öt, de sikerült faragniuk a vastagságából – így jelenleg ez a legvékonyabb ilyen mobil. Kérdés, mi lesz erre a Samsung válasza.
HVG
A MethaneSAT 60 helyett csak 15 hónapon át tudott dolgozni, majd egyik pillanatról a másikra elnémult. Az öröksége azonban így is fontos lehet.
HVG
A Microsoft közlése szerint messze túlszárnyalta a mesterséges intelligencia a hús-vér orvosok diagnosztikai képességeit, de azért még nem érdemes arra számítani, hogy a jövőben egy robot lesz majd a rendelőben.
HVG
Ékes példája egy szlovén nő esete annak, miért érdemes komolyan venni, ha egy háziállat harapása után furcsa tüneteket tapasztal: megeshet, hogy egy ritka fertőzést kap így el.
HVG
A gyerekek mellett az idősebbek hallását is helyreállította egy új génterápia, melyet először alkalmaztak tinédszereknél és felnőtteknél – és csak egy tűszúrás az egész kezelés.
HVG
Rengeteg ember életét mentheti meg a Massachusettsi Műszaki Egyetem tudósainak fejlesztése, ami egy jól konzervált DNS segítségével segít kimutatni a halálos és fertőző betegségek jelenlétét.
HVG
Úgy tűnik, az elhízás és a cukorbetegség kezelése után egy újabb problémán is segíthetnek a GLP-1-gyógyszerek: ez pedig nem más, mint a krónikus migrén.
HVG
Gyökeresen átalakul a járműtervezés gyakorlata, s ebben egy magyar startup, a Shapr3D is meghatározó szerephez jutott. Közben gyorsan terjed a mesterséges intelligencia használata is.
Az elmúlt évtizedekben nem lehetett egyértelműen eldönteni, hogy csak a fogságban vagy a vadon élő kardszárnyú delfinek is csókolóznak-e. A kérdésre egy amatőr kutatócsoport adott választ.
HVG
Ismert gyártók eszközeiben találtak aggasztó biztonsági réseket, amelyekkel többféle támadást is végrehajthatnak a rosszindulatú felek.
HVG
Különleges módon vetül majd a Nap fénye a Holdra csütörtök hajnalban, ennek köszönhetően pedig nem mindennapi látványban lehet részük a szerencséseknek.
HVG
Komoly veszélyt jelent a telefonján lévő fotókra, valamint a pénzére is egy olyan vírus, ami nem válogat: egyformán támadja az iPhone-okat és az androidos mobilokat is. Ha azonban figyelmes, nem lehet baj.
HVG
Jelentősen csökkenhet az adattároló eszközök mérete az adatközpontokban. Brit és ausztrál kutatók egy olyan újfajta molekulát hoztak létre, amivel négyzetcentiméterenként 3 TB adatot lehet eltárolni.
HVG
Egyre inkább távolodik az Instagramtól a Threads: végre nem kell a fotós-videós platformot is megnyitni, ha üzenetet küldene valakinek, de más esetben is elszakad már egymástól a két platform.
HVG
A mesterséges intelligenciát fejlesztő cégek egy speciális bottal böngészik nap mint nap a weboldalakat, hogy adatokat gyűjtsenek a rendszereik betanításához, az MI pedig választ tudjon adni a nekik feltett kérdésekre. A Cloudflare azonban pontot tesz a dolog végére.
HVG
Idén már a negyedik súlyos biztonsági rést foltozta be a Google a Chrome-ban, a támadók már fel is fedezték a hibát maguknak.
HVG
Nyáron sokszor megesik, hogy a forró nappalok után az éjszakák sem hoznak érdemi felfrissülést, mivel a hőmérséklet még hajnalban is kimondottan magas marad. Ez az alacsony hőingás számlájára írható – ami a nappali maximum és az éjszakai minimum hőmérséklet közötti különbséget mutatja. És nem jók a kilátások a következő néhány évtizedben.
HVG
Jelenleg már havi 634 ezer hallgatója van csak Spotifyon a The Velvet Sundown nevű zenekarnak, ám az együttes nem egészen az, aminek az ember elsőre gondolná.
HVG
Élesedett az Európai Unió új szabályozása, így a korábbiaknál több, a fogyasztói döntést segítő információ is felkerül az okostelefonok és táblagépek bolti címkéjére.
HVG