szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A vasárnapi önkormányzati választások felülírtak minden, korábban feltételezett tételt - nyilatkozta a hvg.hu-nak a Marketingcentrum kutatásvezetője. Marián Béla szerint az elmúlt hetek történései inkább a baloldali szavazókat bizonytalanították el, a köztársasági elnök pedig nyilatkozataival a politika porondjára lépett.

Az elmúlt két hét történései, az őszödi Gyurcsány-beszéd nyilvánosságra kerülése, illetve az azt követő zavargások felülírták az önkormányzati választásokkal kapcsolatos korábbi felméréseinket, illetve jóslatainkat - magyarázza lapunknak a Marketingcentrum kutatásvezetője, hogy miként olvadhatott el Demszky Gábor főpolgármester szeptember elején regisztrált, Tarlós Istvánnal szembeni, tizenhét százalékos előnye.

A hó eleji felmérésünk egyrészt azt jelezte, hogy a budapesti közvélemény nagyon más, mint az országos, valamint azt, hogy az országban és a fővárosban az önkormányzati szintű döntésekben kevésbé játszik szerepet a pártkötődés - mondja lapunknak Marián Béla. Az elmúlt hetek eseménysora nyomán azonban az elkötelezett pártszavazók kötődése még telítettebbé vált, s meglepetés, hogy az adott helyzet jóformán csak a jobboldali orientáltságú szavazókat aktivizálta, a baloldaliakat inkább elbizonytalanította.

Még a zavargások sem mozgósítottak

Innentől az országos pártpreferenciák érvényesültek, amitől a hivatalban lévő polgármesterek előnye egyszerűen elenyészett, sőt, Budapesten is pártalapúvá vált a szavazás: Gy. Németh Erzsébet négy évvel ezelőtti szocialista jelölt szavazói - bár nyilván egy részük támogatta a főpolgármestert - feltűnően hiányoztak Demszkynek.

"Hogy még a zavargások sem mozgatták meg a baloldali közönséget, az valószínűleg annak tudható be, hogy a legsúlyosabb napon, a tévészékház ostrománál az államhatalom nagyon rosszul szerepelt, a Fidesz pedig sikerrel hárította a kormányra a felelősséget, mintha a felelősságnek ellenzéki vetülete nem is volna" - mondja az elemző. Ezáltal a kormány gyengesége kapott újabb igazolást, valamint az az ebből kibontakoztatott, s azóta is sokszor elismételt kívánalom, hogy mondjon le a miniszterelnök.

Sólyom már nem politikán felül álló személyiség

Sólyom László megnyilatkozásaival egyértelműen kilépett a politika porondjára, így a hivatalban lévő köztársasági elnök bizonyosan nem lesz az a politika felett álló méltóság, amely szerepet elődei be tudták tölteni - állítja az államelnök állásfoglalásainak hatásait firtató kérdésünkre Marián Béla. A kutató úgy véli, Sólyom megítélése eddig is pártalapú volt, ezután pedig méginkább így lesz. Ebből Marián arra következtet, hogy az államfő a népszerűségi rangsorban "oda kerül, ahová a többi, politikailag megosztó személyiség".

MTI Választás 2006

Kuncze: példátlan Sólyom beszéde

Még nem volt rá példa, hogy egy köztársasági elnök egy választás napján a kormányfő lemondatása mellett állt volna ki – hangsúlyozta a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában hétfőn a szabaddemokraták elnöke.

MTI Választás 2006

Sólyom: a parlament dönt a miniszterelnök személyéről

Az Országgyűlés dönt a miniszterelnök személyéről; a társadalmi bizalom helyreállítása a parlamenti többség kezében van - erről Sólyom László köztársasági elnök beszélt vasárnap, az önkormányzati választás napján, a szavazóhelyiségek bezárása után.

Megszűnhet a dugó az M1-esen Budapest felé, új forgalmi rend lép életbe

Megszűnhet a dugó az M1-esen Budapest felé, új forgalmi rend lép életbe

Rajtaütést tartott a GVH a Sparnál és az Auchannál

Rajtaütést tartott a GVH a Sparnál és az Auchannál

Kilencmilliárd forintos végkielégítéssel távozik a Stellantis bukott vezére

Kilencmilliárd forintos végkielégítéssel távozik a Stellantis bukott vezére

125 év alatt ötször zuhant ekkorát az amerikai vezető részvényindex, mint áprilisban, ebből kétszer Trump alatt

125 év alatt ötször zuhant ekkorát az amerikai vezető részvényindex, mint áprilisban, ebből kétszer Trump alatt