hvg.hu: Egy éve benn vagyunk az Unióban, de ünneplésre semmi ok. A franciák azzal riogatnak, hogy népszavazásukon elutasítják az uniós alkotmányszerződést, a középtávú költségvetés vitáját feloldhatatlannak tűnő ellentétek kísérik, az amerikai hegemóniának kesztyűt dobó, versenyképesség-növelést célzó lisszaboni folyamat nem tart sehol, ráadásul nyakunkon van az újabb keleti bővítés. Ki lehet jönni ebből a válságból?

G. P.: A gondok – így az alkotmányszerződés ratifikációja címén folyó viták – láttán valóban el kell gondolkodnunk, vajon a szokásos „business as usual” ügymenetről, vagy korszakváltásról van-e szó? Miért rendült meg több tagállamban a szavazópolgár hite az EU-ban, amelynek alapértékei évtizedeken át oly vonzóak voltak? Látni kell, az integráció arról szól, hogy a kihívások a hasonló értékrendet valló tagok számára hasonló módon merülnek fel, és a nemzeti célok jobban megvalósíthatók közösségi politikákkal. Magyarország is így jut a felzárkózását gyorsító komoly segítséghez.

hvg.hu: Ennek ellenére úgy tűnik, a a tagországokban nincs meg az akarat, hogy újabb hatásköröket engedjenek át Brüsszelnek.

G. P.: A közös cselekvés nem feltétlenül jelent hatáskör-átruházást. Itt van például a sokat kárhoztatott lisszaboni folyamat, amely az EU versenyképességét hivatott növelni, többek között a kutatások összehangolásával és a piaci akadályok lebontásának folytatásával. Új elem viszont az úgynevezett nyitott koordináció. Vagyis az EU általános gazdaságpolitikai célokat fogalmaz meg, ennek alapján a tagországok kialakítják nemzeti akcióterveiket, és a végrehajtást közösen ellenőrzik. A középtávú közös költségvetés első ránézésre azt célozza, ki mennyivel járul a közös kasszához, és utána mekkora összeget vehetnek ki onnan a kedvezményezettek. Valójában arról van szó, milyen közös politika hoz létre több értéket, és mi az, ami elvetendő.

hvg.hu: Eszerint a tagállamok már nemcsak a pénzek elosztásában, de a követendő célokban sem tudnak zöldágra vergődni?

G. P.: Ellenkezőleg, a fő politikai prioritásokat egyetértés övezi. Senki sem vitatja, hogy az unió versenyképességét az infrastrukturális beruházások, a kutatás-fejlesztés, a kis- és a közepes méretű vállaltok innovációja, vagy a felsőoktatási csereprogramok mind javítják. A tagországok azt is elfogadják, hogy az unió kohéziójának erősítésével gyorsítani lehet a tavaly csatlakozottak felzárkózását, ami az EU egészének érdekét szolgálja. Támogatást élvez a vidékfejlesztés és általában az erőforrásokkal való takarékoskodás ügye is. És abban is egyeznek a vélemények, hogy az unió globális szereplőként való megjelenése a világpolitika színpadán anyagi áldozatokkal jár.

hvg.hu: Az elemzők azonban azt is azt mondják, kevesebb pénzből nem lehet sikeres Európát építeni.

G. P.: Ez ma valóban fontos kérdés, ugyanakkor azt mondjuk, ne azzal kezdjük a vitát, hogy mi legyen a kiadások végső határa, hanem azzal, mik azok a célok, amelyekre pénzt akarunk fordítani. Tény azonban, hogy a nettó befizetők nem hajlandók nagyobb anyagi áldozatra. Emellett az eddigi kedvezményezettek, a spanyolok, portugálok, görögök nem szeretnék, ha az eddig élvezett támogatásaik a „keleti bővítés’” miatt csökkennének. Bár az álláspontok megmerevedtek szerintem lehetséges a kompromisszum, és mint az előző költségvetési vita idején, az utolsó pillanatban születhet megállapodás. Egy brüsszeli tanácskozáson kimondták: „ha több Európát akarsz, ahhoz több pénz kell”. Mások szerint viszont, ha jobb Európát, akkor ahhoz nem feltétlenül kell többet költeni.

hvg.hu: Sokan viszont azt hiszik, az alkufolyamatokban az új tagországok többsége, köztük Magyarország, képtelen érvényesíteni saját érdekeit, ők az unió másodrendű állampolgárai.

G. P.: Hát itt nehéz elkerülni a demagógiát. Jogilag mindenkinek megvan a maga szavazati aránya, és az egyfajta tanulási folyamat eredménye, ki hogyan tud élni az érdekérvényesítő technikákkal a 25 tagállam kusza viszonyrendszerében. Szerintem nemcsak az a siker, hányszor sikerül a nemzeti akaratot a többséggel szemben keresztül vinni, hanem sokkal inkább az, amikor a nemzeti érdek már a kezdeti szakaszban meg tud jelenni a döntéshozatalban.

hvg.hu: A minap egy parlamenti vitanapon az ellenzék elégtelennek minősítette a kormány uniós teljesítményét. Ön hogyan értékeli az első, unióban töltött esztendőt?

G. P.: Nagyjából azt történt, amire a csatlakozás előtt számítani lehetett. Nem következtek be azok a baljós fejlemények, amelyekkel riogattak, nem volt piacnyitási sokk, s nem szabadultak el az árak sem. Az EU partnerekkel folytatott kereskedelem tavaly magyar aktívummal zárult, a tíz új tag esetében pedig a magyar export 30, az import pedig 20 százalékos többletet mutatott. Mindez arra utal, hogy a magyar gazdaság élni tudott a piacnyitással, megőrizte versenyképességét. Ezzel nem állítom, hogy az átmeneti folyamat zökkenőmentes, mint láttuk különösen a közvetlen agrárkifizetésekben mutatkoztak zavarok. De fölösleges az alkalmazkodással járó bonyodalmakért az uniót hibáztatni. Az ellenkezője az igaz: a magyar gazdaság struktúráját mindenképen át kell alakítani, ha tetszik, ha nem. Ebben a váltásban pedig az unió jelentős segítséget nyújthat.

hvg.hu: Ha ennyire pozitívan ítéli meg a helyzetet, mivel magyarázza, hogy az utca embere kiábrándult, a közvélemény-kutatások rendre azt mutatják, hogy a lakosság már távolról sem lelkesedik annyira az EU-ért, mint a csatlakozás idején?

G. P.: Őszintén szólva ez számomra is kellemetlen meglepetés, mert már tavaly sem volt csodaváró hangulat. Akkor úgy tűnt, hogy a lakosság is tudja: a tíz éves harmonizációs folyamat nem ért véget a hivatalos belépés napján. A csalódottságot annak tulajdonítom, hogy a jótékony hatások nem egyik napról a másikra jelentkeznek. Hosszabb távon azonban kimutatható lesz a csatlakozással járó extra gazdasági növekedés. A külföldi tőkeberuházások felgyorsulása több munkahelyet teremt. Fontos szempont, hogy a korábbi évtizedekkel szemben ma már egy döntéshozatali rendszer – a brüsszeli - aktív résztvevői vagyunk. Ha egy ország külgazdasági kapcsolatainak 80 százalékát adott régióban bonyolítja, nem mindegy, hogy a döntéseket készen kapja, vagy azok meghozatalában részt is vehet. A közösségi forrásokból megszerezhető fejlesztési alapok 2007-től komoly pozitív változást hoznak Magyarországon.

hvg.hu.: Mesés összegeket, nem kevesebb, mint 25 milliárd eurót emlegetnek a hivatalos források, ennyit kapnánk 2007 és 13 között. Ám Ön is említette, a tagországok egyelőre képtelenek dűlőre jutni a költségvetési vitában. Lehet, hogy a nagy álmok nem teljesülnek?

G. P.: Nem mondhatok konkrét számokat, mivel ez még tárgyalások témája. Mindenesetre nagyságrendileg akkora strukturális és kohéziós támogatást szeretnénk kapni, mint amekkorát korábban a velünk hasonló fejlettségű tagországok kaptak. Szeretnénk a közép-magyarországi régiónak speciális elbánást biztosítani. Ez a térség átlépte ugyan a legszegényebb EU-s régiók fejlettségi határát, de a 2006-ig tartó átmenet alatt sem éri el a szegény régióknak járó támogatás mértékét. Javítani kívánjuk a támogatások felhasználásának „minőségi feltételeit”, mindenek előtt úgy módosítani a társfinanszírozási arányokat, hogy adott mennyiségű magyar költségvetési és önkormányzati forrással minél több EU-támogatást lehessen társfinanszírozni. És természetesen vannak a kohéziós politikán túlmutató érdekeink is. Növelni akarjuk a vidékfejlesztéshez nyújtható támogatásokat. Fontosnak tartanánk, hogy az új költségvetés tükrözze a versenyképességi kihívást: finanszírozzon kutatás-fejlesztést, oktatási csereprogramokat, a kis- és a közepes méretű vállalatok innovációs képességének javítását. Szeretnénk, ha közösségi hozzájárulás jutna a külső határok védelmére, a határon átnyúló együttműködések finanszírozására.