Immáron két Unió-alapító ország népe is elutasította a közösség legfontosabb elvi jelentőségű dokumentumát, amely klasszikus értelemben nem alkotmány, hiszen nem írja felül a tagországok nemzeti szuverenitását, nem áll mögötte egységes államszervezet. Az alapszerződésnél persze van sokkal fontosabb dolga is az EU-nak, ami nem ennyire absztrakt és elvi: iszonyatos pénzek sorsáról folyik a huzavona a brüsszeli eurokraták között - készül ugyanis az Unió 2007 és 2013 közötti költségvetése.

Minden eurokratát az mozgat, ami minden mást: a pénz. Az Uniónak, mint egy óriási tervhivatalnak, gigászi összegről kell határoznia egy éven belül. Az összeg úgy ezermilliárd euró (hét évre), nagyjából az éves uniós teljesítmény (GDP) egy százaléka (illetve azon is megy a vita, hogy egy százalék legyen a plafon, esetleg 1,15, netán 1,09 százalék). Ennek az összegnek a legnagyobb része az indokolatlanul hatalmas és évtizedes viszonyokat konzerváló, a modern vidékfejlesztést és a kutatás-fejlesztést ugyanakkor elhanyagoló agrárdotációból (300 milliárd) és a szegényebb országoknak juttatott felzárkóztatási pénzekből (500 milliárd) jön össze.

A felzárkóztatási pénzeknél vérlázító aránytalanság figyelhető meg: az Európai Unió a tervezett ötszázmilliárd euró ötvenkét százalékát szánja a régi tagállamoknak (tehát elsősorban a relatíve elmaradott mediterrán országoknak), a maradékot a 10 új tagországnak, illetve a még újabbaknak, az Unió átlagához képest nagyon-nagyon elmaradott Romániának és Bulgáriának. Ráadásul a régi tagok igyekeznek megosztani az új tagokat a költségvetési vitában. A GDP-növekedés új számítását úgy fundálták ki, hogy az a gyorsan növekvő, tehát relatíve fejletlenebb államoknak kedvezzen. Így a baltiak járnának jobban.

A magyar vezetők eközben azon igyekeznek, hogy nyilatkozataikban is mintegy nyomást gyakoroljanak Brüsszelre. Szerintük a lelkileg összeomló Unió most legalább azt adja nekünk, amiből végül is bőven van neki: pénzt – ha már hitet nem tud adni. A legújabb hír is úgy szól, hogy az EU-pályázatok társfinanszírozására az Unió még a nyáron kicsenget mintegy negyvenmilliárd forintot.

Ugyanakkor mégsem valószínű, hogy ez az optimista, ám feltehetően kommunikációs szempontok alapján felvázolt forgatókönyv valósul meg. Pénteken ugyanis, két nappal a holland „nem” után a leköszönő luxemburgi elnökség átadta az Európai Bizottságnak költségvetési javaslatát. Eszerint mintegy 156 milliárd euróval biztosan kevesebb jut mindenkinek, - de leginkább persze Európa szegényeinek.

Zubor Tamás