Tetszett a cikk?

Van, aki szerint túl kell lépnünk a képviseleti demokrácián, mások viszont a nép részvételére hivatkozó kísérletet eleve populizmusnak minősítik. A magyar kormánypolitika nem képes kialakítani igényes társadalmi mondanivalót, az ellenzék pedig csak „társadalomban” gondolkodik, és nem törődik a kormányzás egyéb vetületeivel. Új eszközökkel kellene bővíteni a kormányzat rendelkezésére álló arzenált.


Csizmadia Ervin
A demokráciák száz éve működő mechanizmusa szerint a politikusok a választásokon kapnak felhatalmazást a kormányzásra. Ez számos kérdőjelet vet fel a 21. század elején, a magyar közéletben a kormányzás mibenlétéről azonban csak szűk értelemben vett vita zajlik. Kevesen veszik észre, hogy a „jó” kormányzás magától nem teremtődik meg; addig el kell jutni. A kormányzás állandó tanulás: hogyan lehet bizonyos eszközöket hatékonyan alkalmazni.

Manapság két – egyformán kevéssé termékeny – megközelítés állít korlátokat a kormányzás lehetőségeiről szóló gondolkodásunknak. Az egyik megközelítés szerint a kormányzás nem más, mint hatékony menedzselés. A kormány feladata, hogy érzékenyen figyelje a külvilág folyamatait, és minden tőle telhetőt megtegyen azért, hogy Magyarország felzárkózzék a nemzetközi trendekhez. E logikában a kormányzás koordináta rendszerének kezdőpontja a nemzetközi helyzetből kiinduló felismerés, amelyet azután gyors és dinamikus cselekvés követ.

A megközelítés további kulcseleme az alkalmazkodóképesség. A kormányzat felismeri, hogy a dolgok nem maradhatnak úgy, ahogyan vannak, s erről minden lehetséges eszközzel igyekszik meggyőzni a társadalmat. A felismerés és az ebből fakadó cselekvés azután – az eszközök szintjén - a permanens reformokban valósul meg, olykor a társadalom különféle csoportjaitól és szervezeteitől érkező akaratnyilvánítások ellenében. Ebben a kormányzásfelfogásban ez nem jelent nagy gondot, hiszen itt a társadalom alaktalan képződmény, amely vagy nem képes felismerni, hogy mi jó neki, vagy az általa jónak vélt kezdeményezések ütköznek a „felzárkóztató” kormányzás követelményeivel.

A másik kormányzásfelfogás éppen ezen a ponton támad: a társadalom oldaláról. E szerint a kormány nem tudhatja, mi jó egy társadalomnak, ezért súlyos tévedés azt hinni, hogy kormányozni lehet felülről. Akik ezt vallják, a mostani kormányzatot azért marasztalják el, mert „országmenedzselő” tevékenysége közben elfeledkezik arról, hogy a társadalmat hús-vér emberek alkotják, akiket nem lehet egy egyoldalú igazgatási logika mentén boldogítani. Ezen álláspont hívei kevéssé törődnek a nemzetközi trendekkel, a felzárkóztatással, az alkalmazkodóképességgel, mert azt egy jól körülhatárolható baloldali-liberális kör frazeológiájának tekintik, s a mögöttük meghúzódó kormányzásfelfogást szőröstül-bőröstül elvetik. Helyette a nemzetépítő kormányzást ajánlják, amely az állampolgári bizalomra, mint fundamentumra épül.

Talán nem tévedünk nagyon: a két koncepció voltaképpen kizárja egymást, ám egyvalamiben – furcsa módon – közösek. Mindkettő elmondja, hogy a maga szemléletmódjának megfelelően mit ért „jó” kormányzás alatt, de egyik sem beszél arról, hogy azt milyen eszközökkel, milyen technikákkal kívánja azt elérni. (Ennek nem mond ellent, hogy konkrét kormányzati céljai persze mindkét felfogásnak vannak).

Beszélni kell róla (Oldaltörés)

Hogyan lehet ebből a helyzetből kikászálódni úgy, hogy valami haszon is származzon belőle a kormányzás jövőbeli hatékonyságára nézve? Mindenekelőtt komoly vitákra van szükség. Egy ilyen vitának még akkor is van létjogosultsága, ha közben folyamatosan kell kormányozni, és nincs idő a kísérletezgetésre. Óriási tévedés, hogy a kormányzásban ne lehetne kipróbálni új és új elemeket! A magyar politika egyik nagy rákfenéje a félelem minden újtól. A nyugat-európai kormányok ezer és egy ilyen kísérlettel próbálkoznak. Hogy csak néhány példát említsek: a munkanélkülivé váló, majd újra elhelyezkedő ám az új munkahelyükön a réginél kevesebbet kereső állampolgárok bérkiegészítése, tanácskozó állampolgári gyűlések intézményesítése, vagy éppen a gyermekek vagyonkezelési alapítványainak létrehozása egyaránt a kormányzati politika új eszközei.

Érdemes lenne áttekinteni a tengernyi külföldi példát, és legalább kísérletet tenni annak megvitatására, hogy közülük Magyarországon mi jó és hasznosítható, és mi nem. Nem érv az, hogy a fejlett nyugati demokráciák mások és az ottani vívmányok nem ültethetők át a magyar talajba. Éppen az okozza a problémát, hogy az ottani vívmányokat folyamatosan, de felületesen igyekeznek a magyar kormányok átültetni. Az ilyen kezdeményezések eleve torzóban maradnak, mert nem tudatosítják a magyar társadalomban a külföldi reformok lényegét: a kormányzati és az állampolgári eszközök folyamatos bővítésére van szükség.

A nyugat-európai kormányzás lényege ugyanis az, hogy folyamatosan bővíti egyrészt saját eszközeit a társadalmi anomáliák megoldására, másfelől – ezzel párhuzamosan – a társadalom tagjait is, sorsuk javítására, új eszközök használatára ösztökéli. Magyarországon egyik sincs rendben; a kormány alig alkalmaz új eszközöket – ehelyett direktívákkal él és regulázza a társadalmat -, az állampolgárok pedig semmit nem tudnak a sokat emlegetett autonómiáról, sőt a jelenlegi kormányzást kifejezetten az eddig megszerzett eszközöktől való megfosztásként élik meg. Új kormányzásfilozófiának még csak a körvonalai sem sejlenek fel. Enélkül pedig akár az MSZP kormányoz, akár egy Fidesz vezette koalíció, a hőn vágyott modernizálódáshoz aligha lehet közelebb jutni.

Túlfeszítené ennek az elemzésnek a kereteit, ha egy lehetséges új kormányzásfelfogás valamennyi elemét megpróbálnánk számba venni. Ehelyett csupán egyet emelnék ki, a kormányzás és az állampolgárok viszonyának újradefiniálását. E vonatkozásban a hazai közbeszédet sürgősen meg kellene tisztítani, mert az elmúlt években rengeteg értelmetlen és haszontalan hordalék rakódott rá. „Hordaléknak” tekinthetjük a közbeszédet, amely visszhangozza a kormányzat egyoldalú reformirányát és az ellenzék ugyancsak egyoldalú „társadalomvédő” (ellenálló) magatartását. A reformálás-ellenállás kategória pár éppenséggel az 1945 előtti politikai szembenállásokat és szerepsémákat reprodukálja, ezeknek a világon semmi közük a 21. század új kihívásaihoz. Akik így képzelik a megoldást, azok vagy nem ismerik a nyugati kormányokat, vagy képtelenek változtatni a hazai szokásokon.

Anthony Giddens - Tony Blair volt tanácsadója, az Ön jön, Mr. Brown című könyv szerzője - nem véletlenül mondja, hogy a fejlett demokráciákban manapság nem a képviseleti demokrácia meghaladásáról, de nagyon is szükséges kiegészítéséről van szó. Valamiféle tanácskozó demokráciáról kellene beszélni, ami azonban itthon - különösen a népszavazási hevület árnyékában - sokakat megriaszt, hiszen a képviseleti intézmények fenyegetettségét idézi fel. Attól nem kell és nem szabad félni, hogy az úgynevezett nép valaha is átveszi a hatalmat az úgynevezett elittől. Ám az elképzelhetetlen, hogy a társadalom különféle rétegeinek és csoportjainak véleménye semmilyen formában se jelenjen meg a kormányzásban.

Nem nagykoalícióra van tehát szükség, hanem a kormányzás társadalmi vetületeinek totális újragondolására – a kormánypárt és az ellenzék részéről egyaránt. Itt körvonalazódhat az a minimál-konszenzus, amihez a magyar politikának előbb-utóbb el kell jutnia. Dűlőre kell jutni a kormányzás mibenlétéről, társadalmi fundamentumáról. Amíg a „nép” sokak számára fenyegetést jelent, ilyen konszenzus nyilvánvalóan nem jön létre.

Giddens azt mondja: a demokrácia most először hatol be az életünkbe, s most demokratizálódik először a hétköznapi élet. Ehhez teljesen új kormányzati szemléletre és teljesen új kormányzati eszközökre lesz szükség. Ez a folyamat Magyarországon még alig indult meg, s ebben az ellenzék sem sokat tud felmutatni.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!