Nyakó István, jobboldalán Ujhelyi István © Erdély Online

„Minden szavazat számít. Az meg, hogy hogyan szerezzük meg, soha ne derüljön ki” – tanácsolta Nyakó István Erdély jövendő kommunikátorainak. Emígyen osztotta meg tapasztalatait: „ha szavazásra akarjuk bírni az embereket, ellenséget kell keresni, ha nincs, akkor démonizáljunk valakit, mert ma már csak ettől mennek el az emberek voksolni.”

Kémzsargonban szólva: ha – jobboldali pártokhoz kötődő – adatgyűjtési ügy nyilvánosságra jutása hírszerzési blamázs, úgy a nagyváradi szocialista kampánytréningen mondottak címlapsztorivá válása az elhárítás csődje. Politikus rendszerint csak akkor őszinte, ha nincs a közelben mikrofon vagy kamera. S persze tudósító sem. Amiről nem haszontalan meggyőződni, a sajtóriasztó detektort beélesíteni. Különben botrány lesz. A professzionális belpolitika háttérmunkája olyan, mint a disznótoros: csak edzett gyomrúaknak ajánlatos készítésének folyamatával szembesülni. Nyakó és Ujhelyi kormánypárti honatyák tabuk nélkül beszéltek a piszkos választási offenzívák dologidejéről. Ne legyenek illúzióink: a tömegtermelésre berendezkedett modern demokrácia ekképp üzemel. Így valószínűleg a többi párt háza táján sincs ez másként.

Vegyük sorra, mik hangzottak el a Partium szívében tartott Magyar Ifjúsági Értekezleten. „Lényegében mindig két tábor van, az egyik lehülyéz és lopással vádol, a másik a te táborod. Nos, csak az utóbbit kell figyelembe venni, nekik kommunikálunk, őket kell megtartani, a másik oldalt úgysem lehet soha meggyőzni.” – jelentette ki Nyakó István. Az MSZP kommunikációs igazgatója azt mondta ki, amit a politológusok (és politikával foglalkozók) évek óta tudnak. Jelesül, hogy a biztos pártválasztó szavazók oroszlánrésze irracionális, hitalapú módon viszonyul a közügyekhez. A pártok tömegbázisának magjára a kritikátlan rajongás és a frusztrált gyűlölet jellemző. Lényegtelen számukra, hogy egy politikai töltetű vádat alátámaszt-e bizonyíték. Hovatartozásuk függvényében hiszik el, vagy söprik le az érveket. A rivális vezetőről a legképtelenebb összeesküvés-elméletnek is hitelt adnak, saját imádottjukkal kapcsolatban viszont mindenféle negatív tényt elutasítanak. Ők a választási rendezvények, betelefonálós műsorok törzsközönsége. Lényegileg meggyőzhetetlen, de gyakorlatban ártalmatlan, szurkolólelkű fanatikusok. Ilyenek pedig mindkét oldalon bőséggel akadnak. Pártatlanul gondolkodó ember számára mentalitásuk visszatetsző, de a pártok számára nélkülözhetetlenek. Ők a politikai hívők, akinek térítésével nem kell fáradozni.

„Ha politikát akarunk eladni és mozgósítani, azt sajnos a bulvársajtóban lehet leginkább, mégpedig rövid üzenetekkel.” – szögezte le az előadó. A humán értelmiségiek többsége fintorog, ha párt-vagy kormányembereket lát celebtársaságban a szórakoztató újságok lapjain. Amennyiben a választókorú népesség elsöprő hányada olvasott, sokoldalúan tájékozódó, médiatudatos, igényesen kommunikáló polgárokból állna, fenntartásuk jogos lenne. Valójában ők a kisebbség. Azonban sok százezer (de inkább több millió) szavazó létezik, aki kizárólag (vagy jórészt) bulvártermékeket fogyaszt. Alacsony iskolázottságú, hézagos műveltségű személyek tömegei csak a populáris műsorok nyelvét beszélik. Könnyen befolyásolható rétegről lévén szó, nincs olyan hatalomra jutni akaró politikus, aki kihagyhatja őket a számításból. Tömegdemokráciában nincs kulturális cenzus. Azon nyomorgó, lumpenrétegeket pedig, akinek még bulvárlap-előfizetésre sem telik, manipulálni sem szükséges. Némi aprópénzért bárkinek eladják a voksukat. Aligha újdonság, hogy elsősorban létminimum alatt vegetáló, telepen vagy gettósodó negyedekben lakó romák jönnek ilyenkor képbe.

Nyílt titok, hogy a választási harc finisében – a kampánycsend során – rejtett, etikátlan mozgósítás folyik. Csóró munkanélkülieket etetnek-itatnak, fuvaroznak, hogy oda tegyék az ikszet, ahová kell. Mindezt úgyszólván lehetetlen bizonyítani, hisz képtelenség az összes kampányiroda elé rendőrt állítani. Emellett az ilyen kampánycsend-sértések többnyire magánházakban zajlanak. Ráadásul – az eszement szabályozás következtében – a jogsértések nyilvános leleplezése is „választási csendháborításnak” számít. Akkor már tisztább lenne, ha eltörölnénk a kampánycsend senki által nem tisztelt intézményét. Ott sincs nóvum, amikor Újhelyi István elmondja, „Tény, hogy az MSZP sokat segített az RMDSZ-nek, mindig mindenben támogattuk őket, ha igényelték. Ehhez képest ők azt kérték, ezt ne mondjuk el sehol, nehogy Erdélyben kiderüljön a dolog. Viszont amikor Erdélybe jövök, most meg mindig azzal jönnek egyesek, hogy minek tesszük be ide a lábunkat, amikor semmit sem segítünk, csak ártunk...”

Eddig is tudható volt: az RMDSZ inkább a kormányhoz húz, a Szász Jenő alapította Magyar Polgári Párt viszont Orbánékkal szimpatizál. A különbség annyi, hogy míg a Fideszt nyíltan vállalják határon túli szövetségesei, addig a baloldalt – mint az idézet tanúsítja – kevésbé. Ennek oka ugyanaz, amiért a politikusok a kampány valódi arcáról is csak zárt körben beszélnek őszintén. Az etnikai alapon, alanyi jogon, tömegméretekben osztogatott kettős állampolgárság teljesíthetetlen igény volt. De mivel ennek kimondása népszerűségvesztéshez vezethetett, az RMDSZ – kényszerűségből – támogatta a dolgot a népszavazás előtt. Holott korábban Markó Béla jelentette ki, „nem lehet egyetérteni a kettős állampolgárság alanyi jogon való megadásával.” Ám mivel ez ugyanolyan nehéz beláttatni az erdélyi magyarokkal, mint a piaci reformok szükségességét a hazai lakossággal, inkább távolságtartóan viszonyultak a kettős állampolgársággal szembemenő MSZP-hez.

Ugyanis tapasztalat, hogy a politikusok és szavazók többsége csak addig támogatja az elkerülhetetlen változásokat, míg nem jár személyes áldozathozatallal. A népszerűség, a mandátum vagy bizonyos juttatások elvesztésével. A társadalom számottevő részének nemigen akarózik belátni, hogy a túlfejlett állami gondoskodásnak mind nagyobb ára van. S ha ezt mind kevesebben tudják – megemelt közterhek formájában – kifizetni, akkor csökkenteni szükséges. De mivel a populizmus bűvkörébe került választók erről nem szeretnek hallani, marad a pótcselekvés, ellenséget kell keresni. Lényegében mindkét oldal ezt csinálja. Arról, hogy az ország gazdaságának rendbetétele érdekében leépítések, kiadáscsökkentés, teljes államháztartási, közigazgatási, helyhatósági revízió esedékes, semelyikük nem beszél. Őszinteség hiányában marad nekik a bűnbakképző ráolvasás.

Papp László Tamás