Pártjaink a tájékozatlan magyar választót arról győzködik, miért jó vagy rossz az, amit a kormány idehaza tett és tenni fog, s miért cselekszi majd az ellenzék annak épp a fordítottját, ha hatalomra kerül. Joggal feltételezhetjük, hogy a propaganda legalábbis a választók egy része esetében hatásosnak bizonyul, s a végeredmény majd azt mutatja, milyen lenne a magyar Országgyűlés összetétele, ha június 7-én ez utóbbi testület tagjairól voksolnánk.
Csakhogy – mint talán néhányan azért tudják – a tét most nem ez, hanem egy másik törvényhozás, történetesen az Európai Parlament politikai arculatának megszabása. Márpedig korántsem biztos, hogy a magyar választó ugyanazt a célt ugyanannak a pártnak a hatalomba segítésével éri el az itthoni és a nemzetközi terepen. Legnagyobb pártjaink hazai cselekedetei és kommunikációja ugyanis köszönő viszonyban sincs azoknak az európai pártcsaládoknak az érveivel és jövőképével, amelyekhez az EP-ben tartoznak.
„Ha a jobbközép győz, akkor több piaci liberalizációt, kevesebb környezetvédelmi szabályozást és szigorúbb bevándorlási politikát várhatunk, míg a balközép győzelme esetén magasabb környezetvédelmi követelményeket, erősebb munkajogi szabályozást és liberális bevándorlási politikát” – foglalta össze a két fő politikai erő, az Európai Néppárt és az Európai Szocialisták Pártja választási programjainak lényegét Simon Hix, a London School of Economics professzora. A magyar polgárt azonban honi pártjaink gondosan elszigetelik ezektől az információktól.
Még ha akadna is ebben az országban néhány mindenre elszánt választó, aki kíváncsi volna az európai szocialisták vagy a néppártiak választási manifesztumaira, sem az MSZP, sem a Fidesz nem tartotta fontosnak, hogy e dokumentumok magyarul hozzáférhetőek legyenek. Az Európai Néppárt honlapján még a pártprogram címét sem fordították le magyarra. A szocik legalább a címlap magyarításáig elmentek, de bár ne tették volna; az eredmény több mint kínos („Első helyen a népesség: új irányvonal Európa számára” szól a suta fordítása annak a baloldali szlogennek, amely angolul így hangzik: „People first: a new direction for Europe”).
Mindez felér akár a tudatos megtévesztéssel is. Ha ugyanis tekintetbe vesszük, hogy az EU tagállamaiban érvényes törvények legalább fele semmi másból nem áll, mint a Brüsszelben alkotott szabályok automatikus honosításából, az utóbbiak háromnegyedének – a lisszaboni szerződés hatályba lépése után 90 százalékának – megszületéséhez pedig elengedhetetlen az EP jóváhagyása, talán meg is kérdőjelezhető az európai és az országgyűlési választások közötti fontossági sorrend mostani látszata. E megközelítésben akár elveszett szavazatnak is minősíthető például annak a magyar választópolgárnak a voksa, aki a mai válságos időkben az államtól igényelne több védelmet, és ezért az efféléket ígérő Fideszt tervezi június 7-én beikszelni.
Uniós szinten ugyanis – a gazdasági krízist meglovagolva és a tagállamok többségében most éppen hatalmon lévő jobbközép kormányok elleni protestszavazatokra apellálva – éppen az Európai Szocialisták Pártja kampányol azzal, hogy ha többségbe kerül az EP-ben, akkor egyebek között lazítani fog a vállalatoknak nyújtható, szigorúan korlátozott állami támogatási rendszeren. Paul Nyrup Rasmussen szocialista pártelnök erre a minap a lengyel szocializmus vesztőhelyén, a közösségi előírások miatt most bezárásra ítélt gdanski hajógyár munkásai előtt tett ígéretet.
Az európai szocialisták dán elnöke afelől sem hagyott kétséget, hogy ha – esetleg a zöldekkel koalícióban – többségre tesznek szert az új ciklusban, útilaput kötnek a bankokat szabadon garázdálkodni engedő, ezzel gazdasági válságot előidéző, majd azt tétlenül szemlélő európai bizottsági elnök, a néppárti José Manuel Barroso talpára. Eközben a Néppárt a szociális piacgazdaság versenyképességének erősítését szorgalmazza – zene a hazai ballib füleinek –, s máris támogatásáról biztosította Barrosót egy második terminusra.
Miközben pár hét múlva a hazai választók nagy többsége szavaz majd feltehetőleg jobbra, a kontinens nagyobb részén balratolódást hozhat a krízis. Az uniós intézmények közvetítésével azonban ez legalább annyira befolyásolhatja a sorsunkat, mint az, hogy ki veszi át a stafétabotot a Kossuth téren. Az a magyar választó, aki a következő öt évben mást kap, mint amire számított, európai rokonaiktól messzire sodródott pártjaink eltévelyedéseinek lesz az áldozata.
KOCSIS GYÖRGYI
(A szerző a HVG munkatársa)
