Az elmúlt évben – és tartok tőle az idei sem lesz más – a magyarországi cigánysággal kapcsolatos hírek java részét az Országos Roma Nemzetiségi Önkormányzattal (ORÖ) kapcsolatos botrányok tették ki. A szervezeten belüli feszültségek leginkább a „Híd a munka világába” és a „Híd a munkaválasztáshoz” elnevezésű, 5 és 5,9 milliárdos támogatásból meg (vagy nem) valósuló programok körül kulminálódnak. Ezeknek a programoknak a célja, hogy „fenntartható, hosszú távú megoldást nyújtsanak a hátrányos helyzetűeket érintő legsúlyosabb problémára, a munkanélküliségre”. Az, hogy ebből a programból mi valósult meg, talán ismert a médiából. Nagyjából semmi – már a pénz követhetetlen elköltésén túl. Ez már annyira sok volt néhány ORÖ-s képviselőnek, hogy kezdeményezték az addigi elnök, a fideszes képviselő Farkas Flórián leváltását. (Amire annak „összeférhetetlenségi okokból” történő lemondása miatt nem került sor.)

Mielőtt azt gondolnánk, hogy a helyzet egyszerű: az ORÖ józanabb, tisztességesebb tagsága saját maga lépett, amint kiderültek a zűrös ügyek, érdemes figyelembe venni, hogy Hadházy Ákos LMP-s képviselőnek a program forrásfelhasználásával kapcsolatos feljelentéséről szóló hír 2015. január 30-án jelent meg, míg a leváltás májusban történt meg, amikor már gyakorlatilag egyértelművé vált a kívülállók számára is, hogy mi történik az ORÖ-ben.

Nem vérmérséklet kérdése, hogy ezeken a híreken (méregdrágán bérelt autók, gellérthegyi és megyei kamuirodák, szakmai munkához nehezen köthető személyi kifizetések, komolyan nem vehető tanulmányokra kifizetett milliók stb.) felháborodik az ember. A kérdés csupán az, hogy miért is háborodunk fel.

Azon, hogy ilyen züllött társaság lenne az ORÖ?

Azon, hogy miként képesek ennyire szemérmetlenül szórni a közpénzt?

Azon esetleg, hogy miként lehetséges az uniós-állami támogatási rendszert kijátszani?

Meglehetősen hipokrita dolog lenne ezen háborogni. A méregdrága, de szinte semmiféle hozzáadott szakmai értéket nem képviselő tanulmányok írása nem cigány specifikum. Érdemes megnézi az úgynevezett Helyi (vagy Járási) Esélyegyenlőségi Tervek készítésének iparágát. Az erre szakosodott cégek a megbuherált közbeszerzéseken szerzett tízmilliókért készítenek „plágiumízű” (azaz copy-paste technikával összeollózott) anyagokat. A Századvégtől pedig ki kellett perelni a sokmilliárdért készített magas színvonalú korpuszt.

Az ORÖ-nek nincs meg ahhoz a humán kapacitása, hogy önmaga hozza tető alá ezt a sokmilliárdos, uniós forrásra épülő aranyesőt. Ezekben a programokban partnere is van, ez pedig a Türr István Képző és Kutató Intézet (TKKI). Nehéz nem arra gondolni, hogy azért, amit a nevezett programokban látunk, ezt a szervezetet is legalább ekkora felelősség terheli.

Felháborodni a hazai cigányság helyzete és az elherdált források kontrasztja miatt kell. Amiatt, hogy amíg a hazai cigányság java része olyan nyomorban él, amit a felháborodók talán el sem tudnak képzelni, az ORÖ hathatós kormányzati segítséggel annyi pénzt szór el, amennyivel több kistérségnyi gettófaluban lehetne értelmes perspektívát kínáló fejlesztéseket elindítani. Lehet persze ezt demagógiának nevezni, de ha figyelembe vesszük, hogy – kormányokon átívelve – a rendszerváltás óta mennyi forrás folyt el haszontalanul, úgy hogy a helyi roma közösségek nyomát nem látták ezeknek a százmilliárdosra tehető nagyságrendű összegeknek, akkor nem demagógia számolni ennek a jövőt felélő pazarlásnak az elmaradt hasznával.

A mostani helyzet más ahhoz képest, hogy szakmailag rosszul tervezett és lebonyolított programokon keresztül úsznak el milliárdok. Ahogy az átlátszó.hu is rámutatott, az ORÖ a NER (Nemzeti Együttműködés Rendszere) tökéletes eleme, tagja. Mint ahogy a partnere, a TKKI is az. Olyan is, úgy is néz ki. Nem mentség, de a NER-nek nehéz ellenállni. Csak az maradhat ki belőle, aki stabil egzisztenciájú, ideológiailag is legalább ennyire erős immunrendszerrel bír, és ízlés dolgában is távol áll tőle a NER működésmódja. Vagy mindez együtt. Az ORÖ (illetve tagjai) esetében talán egyik sincs meg. Ez nem az ő hibájuk, ezért nem lehet neheztelni.

Nem lehet és nem is szabad az ORÖ-t önálló entitásként szemlélni. Nem történhetne meg ez a milliárdos léptékű osztogatás, ha nem kapna jóváhagyást (ha nem instrukciót is ehhez) felülről, a szigorúan vezérelt hierarchikus rendszerben. Ha ez nem így lenne, már rég kivetette volna magából a NER az ORÖ-t. Ehelyett a Fidesz továbbra is kiáll Farkas mellett.

Ugyanígy, ezt is szomorú kimondani, az ORÖ vezetését, tagjait nem szabad autonóm politikusként kezelni. Nem emlékszem olyan alkalomra, ahol akár Farkas, akár más ORÖ-s vezető szakmai fórumon értelmezhető (azaz vitatható) álláspontot fejtett volna ki. Számos alkalommal volt szerencsém szakmai konferencián részt venni, ahol Farkas a semmitmondó, de jelentős indulati töltettel bíró bevezető után elsietett. Vitára, kérdésre soha nem volt lehetőség. Ismerős ez? Ebben is remekül követi mesterét.

A kisebbségi önkormányzati rendszert már megalakulása óta érik komoly kritikák. Sokan gondolják, hogy az egész rendszer felesleges, csak arra jó, hogy létével a valódi érdekképviselet kialakulását akadályozza. Önmaga valósítsa meg a szimbolikus politizálását. A megtestesült „tokenism”. Jobb lenne, ha nem lenne. A bevezetőben említett botrányok épp emiatt is károsak. Ahelyett, hogy kialakulhatott volna egy értelmes, tartalmi vita arról, hogy van-e lehetőség ebben a keretben a cigányság számára hasznos politizálásra, érdekképviseletre, arra kell reflektálni, amit látunk. Ez pedig nem politikai kérdés. Ugyanígy, az ORÖ működése miatt veszélyes volna egyből meghozni azt a döntést, hogy márpedig az érdekképviseletnek ez, az elektori rendszerre épülő módja alapjaiban diszfunkcionális.

A cigány önkormányzatiság nem azért nem segít a magyarországi cigányságnak semmiben, mert szerkezetileg (jogilag) alkalmatlan arra, hanem azért mert mindig is ki volt szolgáltatva a politikai pártok, szereplők manipulációjának. Ma ez sokkal látványosabb, mint korábban bármikor volt. A politikai manipuláció és a diktatórikus lejtmenet, azaz a politikai közeg is sokkal egyértelműbben vállalja fel a cigányság instrumentalizálását (mint ahogy a szegregációt is, dacolva akár az uniós alapelvvel, ajánlással).

A politikai közeg természetesen nem adhat felmentést mindarra, ami az ORÖ-ben történik. Ugyanígy, nem szabad belenyugodni abba sem, hogy az ORÖ-t a tisztességes politikai érdekképviseletre (és fejlesztéspolitikai döntésekre) teljesen alkalmatlan emberek irányítsák. De mit tehet e tekintetben a nem cigány közélet? Ha beleszólunk, azzal nem korlátozzuk-e rögtön a cigányság autonómiáját? De, korlátozzuk. Van-e akkor ehhez jogunk? Nemcsak jogunk, hanem kötelességünk is. Kötelességünk, mint az országért és így a cigányságért felelős állampolgároknak, értelmiségieknek.

Az a helyzet ugyanis, hogy a beleszólás, vélemény közlése még mindig sokkal jobb és tisztességesebb, mint a manipuláció vagy a teljesen szimpla forráskivonás (maradjunk egyszerűen a sikkasztás nem jogi pontosságú kifejezésénél), ami most zajlik.

Odáig sok tisztességes politikus eljut, hogy valódi érdekképviseleti rendszert kellene felállítani. A hogyannal azonban jobbára adós marad mindegyik. Mit lehetne, kellene tenni, hogy a cigány érdekek nemcsak hogy megjelenjenek a politikában, de a fejlesztéspolitika és támogatási rendszer is adekvát választ adhasson a magyar népesség egy jelentős részének mind elviselhetetlen élethelyzetére? (És ezzel nem másodlagosan a cigány-nem cigány együttélés konfliktusaira.) Nincs csodaszer és rögtön ható orvosság. Ha arra gondolnánk, hogy egy azonnali, előrehozott roma képviseleti választás megoldást hozna, nagyot tévednénk. Tekintve, hogy az eddigi választások is a választások manipulációjáról szóltak, nehéz elképzelni, hogy egy új választáson ezt most ki lehetne küszöbölni. A nevek lehet, változnának, de a karakterek aligha. Ennek ellenére célszerű lenne megfontolni azt, hogy a kisebbségi önkormányzati választások időpontját válasszák el az önkormányzati választásoktól. Ezzel talán részben csökkenteni lehetne a politikai pártok kampányidőszakbeli buzgóságát a cigány szavazatok megvásárlására.

Támadható, de megfontolásra érdemes kérdés a generációváltás problémája. A jelenlegi cigány vezetők ebben a politikai-közéleti közegben, az ebben való boldogulásra szocializálódtak. Megoldási módjaik, de szóhasználatuk is leképezi azokét, akik őket manipulálják. Valóban, a generációváltás szükségességének felvetése vitatható abból a szempontból, hogy ez implicite arra utal, mintha a kor egyből értéket is hordozna, de nehéz elképzelni egy olyan új és autonóm (azaz korrumpálhatatlan) vezetői réteget, amelyik végig szereplője vagy tanúja volt az ORÖ eddigi lecsúszásának.

De honnan lesznek új emberek? Mire lehet alapozni ezt a változást?

A cigánypolitika nem cigány politika, hanem cigányokért való politizálás. Ha azt gondoljuk, hogy ezt csak cigány emberek képviselhetik kizárólag hitelesen, nagyot tévedünk. Ezzel – nem mellesleg – magunk zárnánk szimbolikus gettóba ismét az egész romapolitikát. A cigányok érdekét elsősorban az szolgálja, ha a véleményük, igényük (és ez nem a romantikus roma kultúra politikai szintre emelése, amelyik eddig is csak arra volt jó, hogy párszázezer forintos támogatással és táncolással, romanapokkal letudja a többségi társadalom a roma igények reprezentációját) megjelenik a többségi társadalom diskurzusában. Erre képes egy nem cigány, de valódi tereptapasztalattal rendelkező fejlesztő szakember, de nem képes egy pozíciójából csak a hierarchiát látó, „nem tudsz valami jó pályázatot?” kérdéssel köszönő megyei cigány vezető.

Helyi partnerségek és helyi fejlesztések kellenek. A magyarországi cigányságnak nagyobb része gettósodott kistérségekben, falvakban él. Ott dől el minden. Ott kell megoldásokat találni, és ott kell partnerekké tenni a helyi cigányságot. Az ottani vezetőkkel. Ha a helyi vezetés megfelelő nyitottsággal, türelemmel bevonja és meghallgatja a helyi embereket, és valós döntési pozíciót is biztosít számukra, akkor először kialakulhatnak jó (demokratikus) döntési mechanizmusok, majd az ebben boldoguló vezetők is. Lassan, lépésről lépésre. Belőlük lehet majd az új vezetői réteg.

Ehhez azonban források is kellenek. A sok „tudományos” projekt, amikor „tanulmányozzuk a helyi cigány közösség életét”, „fejlesztjük közéleti készségeiket” rendszerint nem kapcsolódnak valódi döntési helyzetekhez, amelyekről jól tudjuk pénzt, forrást jelentenek. Ha a fejlesztési források elosztása nem követi ezt a változást, akkor csak frusztrációt, kiábrándulást hoznak még a legjobb szándékú helyi jelenlétek is.

Egy helyi párbeszéd, partnerség kialakulása is hordoz kockázatokat. A „párbeszéd” gyakran ölt paternalista színezetet, amikor formálisan bár van kapcsolat, dialógus a helyi cigány és nem cigány szereplők közt, de akarva vagy akaratlanul – ez ebből a szempontból mindegy is talán –, a kapcsolat hierarchikus viszonya határozza meg az együttműködést. Hiába a diskurzus, ha a szóhasználat, érvelés, döntési mechanizmusok ki vannak szolgáltatva a torz és elnyomó hatalmi struktúrának. Ez ellen – kiváltképp helyben – nagyon nehéz küzdeni, mivel sokszor ez a szereplők (sem a cigány, sem a nem cigány) számára nem refelktált. Van tehát teendő annak felismertetésében is, mikor jelennek meg ezek a torzító mechanizmusok. Mindezt pedig finoman, óvatosan kell tenni – nem elvéve a szereplők kedvét a továbblépéstől.

Nagy hiba volna azt hinni ugyanakkor, hogy a helyi partnerségek és valódi helyi fejlesztések azonnal megvalósulhatnak. A vidéki cigányság számára talán a legfontosabb a felelős, kiszámítható és lépcsőzetes fejlesztések rendszere. Az egyes lépések egymást követő, de valóban követő rendszere. Az, ha a pályázati források nem kínálnak rugalmasságot és a pártízezres romanapra elegendő forrás és a több tízmilliós telepprogramok (melyben még a kiírók sem hisznek) közt nincs átmenet, nemigen fognak a helyzeten érdemben változtatni. Hosszan lehetne még folytatni, milyen lépésekre volna szükség ahhoz, hogy a cigány integrációra fordítható források valóban hatást is érjenek el, de erre a mostani kormányzat nemhogy nem kíváncsi, de épp abban érdekelt, hogy fennmaradjon a roma politika jelenlegi állapota. És itt még csak a nyers anyagi érdekekről beszélünk, szó sincs a politikaiakról.

Ezek végiggondolását el sem érdemes kezdeni a jelenlegi ORÖ-vel. Nem, mintha erre volna igényük. Ehhez elsősorban egy felelős, nem manipulatív kormányzati szándék kellene elsősorban.

A szerző szociológus