Hont András: Kis keresztem. Hogy szereztem?

A múlt héten véget ért az olimpia. Ugyanekkor, augusztus 20. alkalmából a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét vehette át Bayer Zsolt modorossági pályacsúcstartó és fotelharcos. A lendületesen indult, tűrhető íráskészséggel megáldott és talán még érthető generációs indulatoktól fűtött publicista ötvenpluszos kamaszkorára végleg elsüllyedt az elviselhetetlen szépelgés és a tűrhetetlen uszítás zavaros kulimászában; legutóbbi időkben nyújtott, magára valamit is adó orgánumban idézhető munkássága a következő: „  ”. [idézet vége]

A jobboldallal rokonszenvező értelmiségiek közül eddig senki sem emelte föl szavát, holott a bayeri futamok nem csupán a toleranciára, az emberi jogokra és méltóságra érzékenyeket sértik, de mindent, ami a polgári jó ízléssel, kényes konzervatív modorral, illemmel, emelkedettséggel kapcsolatba hozható. Lapzártáig sem a Nyelvstratégiai Intézet, sem a Családtudományi Társaság, sem a Professzorok Batthyány Köre nem adott hangot elemi erejű fölháborodásának. Pedig az esetet nem lehet elbagatellizálni. Az, hogy egy alpári, nyíltan szélsőséges nézeteket valló, emberek meghatározott csoportjai ellen hergelő hecczsurnaliszta állami elismerésben részesüljön, nem fordult elő ebben az országban legalább... legalább. Legalább tavasz óta.

Akkor kapta meg szintén a lovagkeresztet Bencsik András, a Magyar Demokrata nevű pogromszagú élclap főszerkesztője. Ezek szerint az föl sem tűnt. Ahogy már föl sem tűnik megannyi kitüntetett skribler, nyálnótaszerző, aljapolitológus, giccsmázoló, elborult fantaszta sem. Meg a régóta meglévő, kanonizált szimbólumok és intézmények helyébe állított vacakságok sem. Olyan, mintha a magyar kormány tréfás elhatározásból elkezdte volna fölszámolni a magyar kultúrát, de a kultúrfölényről deliráló zugprófétáknak és a holdudvar szklerózisértelmiségének természetesen ez sem tűnik föl, csak bólogatnak valami idült, kenetteljes mosollyal alibiszeánszokon, hogy jaj, de szépen beszél a miniszterelnök úr, amikor hagyományról és értékekről szónokol. Holott a hagyomány és értékek helyén mindenütt gagyi és szemét.

A kurzus semmit sem tud kezdeni évezredek örökségével, a jelképekkel, az ünnepélyes alkalmakkal. Bayer kitüntetésével körülbelül egy időben derült ki, hogy a „Magyarország halszagú” néven elhíresült, a kormány által az 1956-os forradalom hatvanadik évfordulójára himnusznak rendelt limonádé valójában a miami sportcsapatok számára írt tinglitangli. Úgy nagyjából akkor ennyit a rendszer és a dicső múlt viszonyáról. Az állítólagos kereszténységükről, amelyet óriásplakátok ezreivel kell megvédeni a nemtudnikiktől, de akiket nagyon utálunk valamiért, szóval a kereszténységről meg annyit, hogy a kormánypárti média ordítva gyaláz és gúnyol mindenkit, aki az együttérzésre és a felebaráti szeretetre igyekszik fölhívni a figyelmet. Nem más, mint a lovagkeresztes Bayer minősítette a pápát – amiért az a menekültekkel szembeni emberséges bánásmódra intett – demens vénembernek, illetőleg gazembernek. Lapzártáig az erőteljes katolikus támogatással működő, nevében a „keresztény” kitételt viselő kormánypárt tiltakozását sem hallottuk. Meg Kiss-Rigó László megyés püspök úrét sem, aki korábban egy kampányrendezvényen kifejtette, hogy egyedül a Fidesz–KDNP képviseli „a keresztény egyház értékrendjét méltó módon, eredményesen és hitelesen”.

Annyira képviseli eredményesen és hitelesen, mint a nemzet érdekét Európában és a környező országokban. Azon túl, hogy megvonta a támogatását az összes olyan intézménytől és programtól, amelyet nem tud kézileg vezérelni, még akkor is, ha ennek ára az adott közösség teljes asszimilációja, és azon túl, hogy évek óta igyekszik a határon túli magyar érdekképviseletet megosztani, ezúttal érdemes a miniszterelnök szavaira figyelni. Tusványoson idén nyáron a denacionizálásról értekezett, vagyis kárhoztatta a nemzeti jogköröket megnyirbálni igyekvő brüsszeli bürokratákat, és az unió döntéshozó szervei helyett ismételten a nemzetállamok szerepének növelése mellett tett hitet. Mit üzen a nemzetállam fontosságának hangsúlyozása a Kézdivásárhelyről, Marossárpatakról, Gyergyóból, Csíkból odagyűlő, csillogó tekintetű közönségnek? „Legyetek románok”, azt. Ha volt olyan közösség, amelynek nem csupán gazdasági-politikai előnyöket jelenthetett volna az Európai Unió, hanem régi nemzeti sebek orvoslását is, akkor az a valóban részekre szedett magyarság volt. És nem igaz, hogy a hatalom birtokosai ezt nem tudják, csak nem érdekli őket, de legalább a hivatalos indoklás szerint Bayer többek közt az erdélyi magyarok életének bemutatása miatt kapott ordót.

Az egyedüli, ami valami identitást kölcsönöz a rezsimnek, pontosan ugyanaz, mint ami minden sztálinista diktatúrának és olajtürannisznak: a sportsikerek. Tőkés püspök úr sem mulasztott el Tusványoson gratulálni a magyar válogatott Eb-szereplése miatt, és Kiss-Rigó püspök úr sem fog megszólalni a kormányoldali pápagyalázás miatt: szorosabb szálak fűzik őt a kormányhoz, mint Krisztus földi helytartójának tisztelete, van saját focicsapata és kapott pénzt stadionra. Éjjaó!