Navalnij véget vetett az éhségsztrájknak
Véget vetett a több mint három hete kezdett éhségsztrájknak Alekszej Navalnij. A börtöntáborban fogva tartott ellenzéki az után döntött így, hogy orvosai megvizsgálhatták.
Véget vetett a több mint három hete kezdett éhségsztrájknak Alekszej Navalnij. A börtöntáborban fogva tartott ellenzéki az után döntött így, hogy orvosai megvizsgálhatták.
Szerdán elsüllyedt az indonéz flotta német gyártmányú tengeralattjárója, s a fedélzeten lévő 53 embernek 72 órára elegendő oxigénje volt a baleset pillanatában. A tengeralattjárók személyzetének mentése, ha nem is lehetetlen, de mindenképpen bonyolult és veszélyes feladat. A szakemberek szerint hatszáz méterig lehet jó eséllyel kimenteni a mélyben rekedteket, a KRI Nanggala 402-es azonban mintegy hétszáz méterre van a felszíntől.
Március vége óta állomásozott rengeteg orosz katona az elcsatolt félszigeten.
MTI
A vakcinát pedig fél évvel a gyógyulás után kaphatják meg.
MTI
Pénteken egyeztet egymással az amerikai és az indonéz védelmi miniszter.
MTI
MTI
hvg.hu
Kanada is bejelentette, hogy nem fogad légi járatokat Indiából és Pakisztánból.
MTI
A románok előszeretettel kirándulnak a húsvétot velük egy időpontban ünneplő balkáni országokba. Az idei vakáció drága lehet.
MTI
Több szakorvos vizsgálta meg Alekszej Navalnijt, az eredményt megküldték az ellenzéki aktivista orvosainak, akik arra kérték őt, hagyja abba az éhségsztrájkot.
MTI
MTI
hvg.hu
A geopolitikai helyzet és a csehországi történések miatt kell távoznia három orosz diplomatának Szlovákiából.
MTI
MTI
hvg.hu
Vannak eltérések az oltóanyagok között, de igazából csak az derült ki, mi működött legjobban.
hvg.hu
Pénteken kezdődhetnek meg a csapatkivonások, Vlagyimir Putyin pedig kész fogadni Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt.
MTI
MTI
hvg.hu
Ha az amerikai elnök népirtásként fog hivatkozni az örmény genocídiumra, az tovább élezheti a feszültséget az Egyesült Államok és Törökország között.
MTI
A Lengyelországban felfedezett ampullákban ránctalanító volt, Mexikóban 80 embert beoltottak a hamis oltóanyaggal.
hvg.hu
A 44 éves tengeralattjáró torpedógyakorlat közben tűnt el. 600–700 méteres mélységben lehet.
MTI
MTI
hvg.hu
Több felvétel is a hatóság rendelkezésére áll, hogy a rendbontókat azonosítsa.
MTI
Több indiai város kórházai hely- és oxigénhiánnyal küzdenek, Újdelhiben az egészségügyi intézmények több mint kétharmadában már egyáltalán nincsen szabad ágy.
MTI
Ha a láva nem is éri el a helybeliek otthonát, a hamueső komoly károkat okoz a földeken.
MTI
A jövő héttől megnyithatnak az éttermek teraszai és az edzőtermek is.
MTI
Az orosz rendőrség valamennyi városban komoly készültséggel várta a börtönbe zárt legismertebb orosz ellenzékit, az Alekszej Navalnijt támogató tüntetések résztvevőit. A rendőrök több mint ötszáz embert vettek őrizetbe, a szerdai demonstrációkon kevesebben vettek részt, mint a korábbi hasonló megmozdulásokon.