Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Szerdán elsüllyedt az indonéz flotta német gyártmányú tengeralattjárója, s a fedélzeten lévő 53 embernek 72 órára elegendő oxigénje volt a baleset pillanatában. A tengeralattjárók személyzetének mentése, ha nem is lehetetlen, de mindenképpen bonyolult és veszélyes feladat. A szakemberek szerint hatszáz méterig lehet jó eséllyel kimenteni a mélyben rekedteket, a KRI Nanggala 402-es azonban mintegy hétszáz méterre van a felszíntől.

Csoda kellene ahhoz, hogy kimentsék a szerdán eltűnt indonéz tengeralattjáró legénységét. A Nanggala 402-es ugyanis mintegy hétszáz méteres mélységbe süllyedt, és az 1970-es években gyártott, utoljára 2012-ben felújított tengeralattjáró burkolata már ötszáz méter mélységben összeroskadhat a víz hatalmas nyomása miatt. „Ötszáz méteren túl minden nagyon veszélyes, sőt lehet, hogy halálos” – nyilatkozta újságíróknak a flotta szóvivője, Julius Widjojono.

A másik gondot az jelenti, hogy ugyan léteznek a tengeralattjárók kijárataihoz hermetikusan illeszkedő mélytengeri mentőkapszulák, amelyek elvileg 1500 méteres mélységbe is eljuthatnak, ám a mentés biztonsága hatszáz méter után rohamosan csökken. „Lehet, hogy a mentőkapszula lejjebb tud ereszkedni, ám a mentéshez szükséges szivattyúk és egyéb berendezések már valószínűleg nem működnek megfelelően ebben a mélységben” – vélekedett Frank Owen, az Ausztrál Tengeralattjáró Intézet egyik vezetője.

A baleset oka egyelőre ismeretlen, feltételezések szerint áramszünet következhetett be a merülés közben, emiatt a jármű irányíthatatlanná vált, majd egészen a fenékig lesüllyedt. A flottaparancsnokság becslése szerint helyi idő szerint szombat hajnalig elegendő oxigén van a hajón, ezt követően már nem lesz esély az 1400 tonnás tengeralattjáró legénységének a megmentésére.

Nanggala 402 legénysége 2019-ben
©

Jobb várni

A hasonló balesetek esetén két módon menekülhetnek meg a csapdába került matrózok. Az egyik – és kevésbé biztonságos – mód a menekülés, melynek során legfeljebb kétszáz méteres mélységből jöhetnek fel a felszínre a tengeralattjárót elhagyó tengerészek. Ilyenkor azonban a nagy nyomás és az alacsony vízhőfok komoly biztonsági kockázatot jelent. A menekülés elsősorban a tengeralattjárók hőskorát jellemezte, 1900–1930 között például az USA haditengerészetének nyolc tengeralattjárója süllyedt el és a baleseteket túlélt 86 tengerész közül 84-en saját erőből menekültek meg. Az S-5, amely 1920 augusztusában süllyedt el, úgy került részben ismét a felszín fölé, hogy a legénységnek sikerült annyi levegőt juttatni a tengeralattjáró egyik végébe, hogy az egy kicsit kiemelkedett a vízből. Egy közelgő hajó meglátta a fémdarabot, és addig adott levegőt és vizet a tengeralattjáróban rekedteknek, míg azok lyukat fúrtak a burkolatba és azon keresztül a felszínre úsztak.

A viszonylag kis mélységben bekövetkezett balesetek túlélési arányát a különféle egyéni mentőberendezések, eleinte leginkább felfújt mentőmellények növelték meg. Mára viszont elterjedtek az egész testet befedő menekülőruhák, amelyek védenek a kihűléstől, illetve a gyors nyomásváltozás okozta betegségtől. A tengeralattjárókat ugyancsak felszerelik már önműködően felfújódó mentőcsónakokkal és tutajokkal is.

A másik mód a mentés, amikor jóval jobbak a túlélési esélyek. Nagyobb mélységből lehet felhozni a balesetet szenvedetteket és a helyszínen rendelkezésre állnak a dekompressziós kamrák, amelyekkel elejét lehet venni a nagy nyomáskülönbségből adódó keszonbetegség kialakulásának.

©
Lehetséges a mentés

1939-ig a világ hajós nemzetei úgy vélték, gyakorlatilag nincs esély a fenékre süllyedt tengeralattjárók legénységének a kimentésére, ám ebben az évben megtörtént a csoda: májusban elsüllyedt az amerikai Squalus nevű tengeralattjáró, s a mentőcsapatok kimentettek 33 túlélőt. Ehhez az kellett, hogy 1927-ben tragikus véget érjenek az ugyancsak amerikai S-4 tengeralattjáró tengerészei: bár a balesetet több matróz túlélte, nem sikerült senkit élve a felszínre hozni. A mentőcsapatok tagjai ugyan a jármű burkolatát használva morzejelekkel kommunikáltak a bent rekedtekkel, csak annyit tudtak közölni velük, hogy nem tudják kimenteni őket.

Az S-4-es balesete után fejlesztették ki a mentőkabint, amelyet akkor közel 300 méteres mélységig lehetett leengedni. A fejlesztések nem álltak le, jelenleg ott tartanak, hogy 600 méterig tudnak biztonsággal menteni, és egy-egy „menetben” 24 tengerészt képesek a felszínre hozni. A nagyobb flottával rendelkező államok mára létrehozták a maguk mentőegységeit, amelyek tagjait éveken át képeztek ki a tenger alatt rekedt járművek biztonságos kiürítésére.

Szomorú lista

Míg a viszonylag kis mélységben bekövetkezett baleseteknél jók a túlélési esélyek, az utóbbi években több százan vesztették életüket az elsüllyedéssel járó katasztrófákban. 2017-ben az argentin flotta egyik tengeralattjárója tűnt el, s akkor 44 ember halt meg az argentin partoktól 430 kilométerre, 900 méter mély vízben történt balesetben. A tengeralattjárót jóval a katasztrófa után találták meg: az összeroppant törzsű járműre egy amerikai magáncég, az Ocean Infinity egyik hajója bukkant rá. Az állítólag igencsak rossz állapotban lévő argentin tengeralattjáró elsüllyedését az okozta, hogy víz került a belső térbe és emiatt rövidzárlatosak lettek az akkumulátorok, így a hajó áram nélkül maradt.

A Suharso indonéz hadihajó arra készül, hogy felkutassa az eltűnt KRI Nanggala 402 tengeralattjárót
©

A szovjet, majd az orosz flotta tengeralattjárói közül több is katasztrófát szenvedett, a legismertebb baleset 2000-ben történt, ekkor veszett oda a Barents-tengerben egyik büszkeségük, a Kurszk. A katasztrófát a torpedóraktárban bekövetkezett robbanás okozta, s valószínű, hogy a detonációt több tengerész is túlélte, ám Oroszország több napig nem járult hozzá ahhoz, hogy külföldi hajók és búvárok is segédkezzenek a mentésben. Végül hét nappal a Kurszk balesete után a brit és norvég búvárok kinyitották a bejáratot, ám már nem találtak túlélőket. A Kurszkon 118 orosz tengerész vesztette életét.

Három évvel később kilenc orosz katona halt meg, amikor ugyancsak a Barents-tengeren elsüllyedt a K-159-es tengeralattjáró, 2008-ban pedig – amikor a K-152-esen hirtelen működésbe lépett a tűzoltóberendezés – 20 ember fulladt meg. 2019-ben egy kísérleti tengeralattjárón, a Losarikon ütött ki tűz, a balesetben 14-en haltak meg és csak öt ember élte túl a katasztrófát.

Az amerikai tengerészetnél 1968 májusában következett be az utolsó súlyos baleset, akkor az atommeghajtású Scorpion tűnt el 99 emberrel a fedélzetén. A roncsokat októberben lelték meg, a katasztrófát vélhetően az okozta, hogy felrobbanhatott az egyik torpedó vagy a jármű akkumulátora, de azt sem lehet kizárni, hogy a Scorpion azért süllyedt 3000 méteres mélységbe, mert összeütközött egy szovjet tengeralattjáróval.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!