24 millió felett jár a koronavírus-fertőzöttek száma
Egy nap alatt közel 6 ezren haltak meg a járvány miatt. 216 ezren meggyógyultak.
Egy nap alatt közel 6 ezren haltak meg a járvány miatt. 216 ezren meggyógyultak.
MTI
MTI
hvg.hu
Ilyen súlyos bírósági döntésre még nem volt példa Új-Zélandon.
MTI
Nemrég ingyenessé és tömegessé tették a tesztelést az országban.
MTI
Egy díszvacsorán vett részt Phil Hogan, tizenháromszor annyi ember társaságában, mint ahányan egyszerre lehettek volna ott.
hvg.hu
Split-Dalmát megyében kötelezővé tették a maszk viselését zárt térben mindenütt.
MTI
MTI
hvg.hu
A volt ukrán miniszterelnökről hétvégén derült ki, hogy megfertőződött.
hvg.hu
A külföldiek – néhány kivétellel – egy hónapon keresztül nem léphetnek be az ország területére.
MTI
Megsokszorozódtak a tengerjogi viták a térségben, elsősorban az elmúlt években feltárt földgázmezők miatt.
MTI
Ketten az életüket vesztették Kenoshában.
MTI
MTI
hvg.hu
Az államfő mellett felesége, anyósa és másik fia is megfertőződött már.
MTI
Kenoshában kedden folytatódtak a tiltakozások, amelyek azután kezdődtek, hogy a rendőrök hátba lőttek egy afroamerikai férfit.
MTI
Lukasenka szerint semmi keresnivalója a politikának a templomokban.
MTI
Zuzana Caputová tényként beszél az orosz ellenzéki aktivista megmégezéséről, és elfogadhatatlannak tartja.
hvg.hu
A tesztekkel volt gond, ezért lett tévesen pozitív több ezer svéd állampolgár koronavírus-tesztje.
MTI
Kétezer katonát biztosít a spanyol kormány a régióknak a koronavírusos esetek felkutatására és nyomon követésére.
hvg.hu
Indok kell a nyomozáshoz, addig nincs mit vizsgálni – így összegezte a Kreml a valószínűleg megmérgezett orosz ellenzéki vezető ügyét.
MTI
MTI
hvg.hu
Ratko Mladic egykori szerb parancsnokot népirtásért életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, ami ellen fellebbezett. Az ügyészség szerint a kérelmet el kell utasítani.
MTI
MTI
hvg.hu
A tagok Joe Bident, a demokraták elnökjelöltjét támogatják.
MTI
Egyes hírek szerint halálos áldozatai is vannak a hatóságok erőszakos fellépésének. A nemzetközileg elismert kormány ellen második napja folytatódtak a demonstrációk.
MTI