Hosszú sorok állnak Kelet-Ukrajnában az orosz útlevélért

Pénteken nyílt meg az oroszpárti szakadárok kezén lévő kelet-ukrajnai területeken az első olyan iroda, ahol a térség polgárai gyorsított és egyszerűsített eljárásban kérelmezhetnek orosz állampolgárságot. Vlagyimir Putyin orosz elnök néhány nappal ezelőtt jelentette be, hogy a kelet-ukrajnaiak számára megkönnyítik az orosz útlevél megszerzését.



Most éppen az USA és Oroszország fenyegeti egymást Venezuela miatt

Egyre inkább úgy tűnik, hogy Nicolás Maduro venezuelai államfő sorsa nem a caracasi utcákon, hanem a latin-amerikai országgal kapcsolatos orosz-amerikai vita során dől majd el. Washington és Moszkva most még a kölcsönös fenyegetéseknél tart, de valószínű, hogy a háttérben komoly alkudozás is folyik.



Mégsem bűn a magyar himnusz éneklése Szlovákiában

Legalábbis ezt állítja Bugár Béla. A Most-Híd elnöke a Facebook-oldalán a szlovák belügyminisztériumra hivatkozva azt írta: egy másik állam himnuszának spontán eléneklése nyilvános, főleg kulturális-, társadalmi- vagy sportrendezvény résztvevői által nem értelmezhető e törvény megsértéseként.


Egy magyar miatt szigorítják meg a Colosseum őrzését

Bele akarta vésni a nevének kezdőbetűit az épületbe, egy T betűn túl is volt már, amikor elkapták, rongálás miatt eljárás indul ellene. A 29 éves férfi tette után megszigorítják a műemlék őrzését, és lehet, hogy feketelistát is összeállítanak a tetten ért turistákról.






Napi 30 deka étel jár egy észak-koreainak

A rossz termés miatt minden eddiginél kisebb napi étel-fejadagot kapnak jegyre a diktatúra lakói. Az ENSZ mérte fel az országot az élelmezés terén, a végeredmény elképesztő, a családok évente párszor jutnak húshoz.



Ősszel megint Budapestre jön Erdogan

Olyan fontos partner Törökország, hogy a külügyminiszterük mai látogatása után hamarosan ismét Magyarországra jön az államfő is.




Népirtáshoz kezd hasonlítani a keresztények üldözése

Az utóbbi két évtizedben egyre általánosabbá vált a Közel-Keleten a keresztények üldözése, s a néha már a népirtás szintjére emelkedő üldözés következtében milliók kényszerültek otthonuk elhagyására, illetve menekülésre – áll a Jeremy Hunt brit külügyminiszter által készíttetetett jelentésben.


Kitiltották Európából a tömeggyilkosságot helyeslő amerikai prédikátort

Hollandia kitiltotta az országból és a 26 államból álló schengeni övezetből Steven Anderson amerikai prédikátort, aki 2016-ban azzal szerzett magának kétes hírnevet, hogy gusztustalan perverzeknek és pedofiloknak nevezte az USA-beli Orlando egyik melegbárjában végrehajtott 2016-os mészárlás során megölt 49 embert. Anderson most azzal válaszolt a hollandoknak, hogy országuk Szodoma és Gomora mintájára fog elpusztulni. Anderson egy magyar nőt vett két évtizede feleségül.