szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Már 121 halálos áldozatot követeltek az árvíz nyomán terjedő lázas megbetegedések India nyugati Mahárástra szövetségi államában, illetve pénzügyi fővárosában Bombayben és környékén - közölték szombaton a hatóságok.

Az ár elől háztetőre szorult
indiaiak. A víz levonul, a kór
marad
© AP
Bombayben 76-an haltak meg, a vele szomszédos körzetben, Thanéban 45-en. A kórházak zsúfoltak, kaotikus állapotok uralkodnak az egészségügyi intézményekben, és egyre többen jelentkeznek orvosnál magas lázra panaszodva. Mahárástra kórházaiban legalább 5500 embert kezelnek olyan betegséggel, amely ilyen tünettel jár.

Egészségügyi tisztségviselők szerint azonban a betegek valódi száma valószínűleg magasabb. A megbetegedések két héttel az India nyugati részén pusztító s több mint ezer ember halálát okozó áradások nyomán jelentkeztek. Az áldozatok többsége leptospirózisban hunyt el. A leptospirózis magas lázzal, hányással és ízületi fájdalmakkal járó fertőző betegség, amely főleg a szubtrópusi, trópusi területeken alakul ki fertőzött vízzel való érintkezés következtében.

A megbetegedések góca a metropolis mélyen fekvő északkeleti szegénynegyede, amelyet elöntött a szennycsatornák, ülepítők tartalmát is kimosó ár. A leptospirózis mellett gyomor- és bélhurut, kolera, dengue-láz és más betegségek is szedtek áldozatokat. A hatóságok aggasztónak, de nem járványosnak minősítik a leptospirózis előfordulásának mértékét.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Világ

Kolerajárvány Iránban

A fertőzöttek száma az utóbbi két napban megkétszereződött. Teherán tartományból 57, Kom tartományból 81 esetet jelentettek - mondta Mohammad Szorus.

MTI Világ

Újabb betegek a titokzatos lyoni járványban

Tovább terjedt az úgynevezett légionárius járvány Lyon környékén, ahol az egészségügyi hatóságok által a betegség megfékezésére bevezetett újabb intézkedések ellenére 34-re emelkedett a fertőzöttek száma.

MTI Világ

Szeméthegyek Szófiában, járványveszély

A bolgár fővárosban felhalmozódó szemét járvány kitörésének veszélyével fenyeget – jelentette be hétfőn a szófiai egészségügyi minisztérium járványügyi központjának vezetője.