Az ulánbátori stadionban nyolcszáz énekes és zenész vesz részt jövő kedden a mongol állami ünnepségen. A rendezvény csak az egyike lesz annak a számtalan programnak, amelyet a mongol törzseket egyesítő, birodalomalapító Dzsingisz kán uralkodóvá választásának 800. évfordulójára szerveznek. Nagy sikernek ígérkezik a Khar-Chono (Fekete Farkas) zenekar Dzsingisz kánról szóló rockoperája, nemzetközi tudományos konferencián elemzik a mongol birodalom kialakulásának történetét, és eddig soha be nem mutatott tárgyak lesznek láthatók különféle kiállításokon.

A mongolok a mai napig szinte istenként tisztelik a nagy elődöt, akit a buddhista egyház is szentjei, vagyis bódhiszattvái között tart számon. Ő a legnagyobb nemzeti hős, a példakép, amiben még a politikai pártok gyakran az öltözetükkel is őt másoló képviselői is egyetértenek. Képe ott lóg minden közintézmény falán - az 1990-es évek közepén került a Lenin-portrék helyére -, és róla keresztelték el az Ulánbátor melletti elnöki rezidenciához vezető sugárutat, amely egykor Marx nevét viselte. Szobrot eddig két helyen állítottak neki, mindkettőt szülőföldjén, Hentij megyében. De már a fővárosban - a parlament előtt, az egykori Szuhebátor-mauzóleum helyén - is épül egy emlékműve, az Ulánbátortól mintegy ötven kilométerre fekvő Erdene járásban pedig nemsokára egy 40 méteres Dzsingisz kán szoborral emlékeznek arra, hogy a legenda szerint ott egyszer megbotlott a lova. A nagy vezérről egyébként már magánegyetemet, sőt egy kiváló vodkát is elneveztek Mongóliában, ahol most tombol a Dzsingisz-láz, és szinte himnusszá vált a Németországban élő Mándoki Lászlónak a kánról szóló dala.

A hírhedt hadúr vérengzéseiről már a történészek sem nagyon beszélnek Mongóliában. Ma inkább államszervezési képességeit, bölcsességét szokás dicsérni, és a legtöbben egyetértenek abban, hogy Dzsingisz kán nagy politikus, kiváló államférfi volt. Igaz, erre a felismerésre a rendszerváltásig kellett várni. A Szovjetunió összeomlásáig ugyanis hivatalosan hallgattak róla, a sztálini tudománypolitika szerint Dzsingisz kán és Batu kán nem is létezett. Mint ahogyan a szovjetek számára az sem volt igaz, hogy a mongol hadak a 13. században leigázták és elfoglalták az orosz területeket - mondta a HVG-nek Dzsigdzsid Boldbátor történészprofesszor, akadémikus. Az elmúlt húsz évben az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában azonban sorra dőltek meg a régi tanok Dzsingisz kánról, a mongol birodalom megalapításáról, és ma már a keleti kutatók is sok kérdésben osztják nyugati kollégáik álláspontját.

A sokáig a barbár vezér sztereotípiájába szorított Dzsingisz kánról mára kiderült, hogy számos kérdésben korát meghazudtolóan haladó módon gondolkodott. Engedélyezte például a szabad vallásgyakorlást azoknak a hívőknek, akik a birodalmáért imádkoznak. Az uralma alatt álló területeken virágzott a kereszténység egy eretnek ága, az iszlám, a buddhizmus és a taoizmus. Ő alkotta meg az első természetvédelmi törvényt: nagy törvénykönyvében tiltotta a patakok szennyezését - egyes helyeken mosni sem lehetett -, védte a legelőket. Bizonyos területeken még egy fűszálat sem volt szabad letépni, ilyen volt a mai Ulánbátor mellett lévő Bogd-hegy, amelyet a világtörténelem első természetvédelmi területévé tett. A nevéhez fűződik egy hatékony hírközlési hálózat létrehozása is: postaállomások építésével, lovas futárokkal olyan rendszert alakított ki, amelynek révén a hírek napok alatt elértek a birodalom egyik végéből a másikba.

A birodalomalapító a mai Kelet-Mongólia erdőségeiben, Hentij megye Dadal járásának területén született - az általánosan elfogadott vélekedés szerint - 1162 májusában. Apjától ősi ellenségük, a tatárok egyik ura után a Temüdzsin nevet kapta, ami kovácsot jelent. Régi uralkodói dinasztia jogos örököse volt ugyan, de végül a maga erejéből vált nagy kánná. Tízévesen ugyanis árván maradt, miután apját megmérgezték a tatárok. Népe elvándorolt, ő pedig szűk családjával tengődött a pusztában. Végül összefogott apja szövetségeseivel, akik fegyvert és katonákat adtak neki, hogy megvalósíthassa célját, az összes pusztai nép egyesítésével egy hatalmas birodalom létrehozását. 1189-ben, 27 évesen kánná választották, és felvette a Dzsingisz, vagyis a "Tenger népet egyesítő" nevet.

A leghitelesebb mongol krónika, a 13. század közepéből származó Mongolok titkos története alapos jellemrajzot ad a nagy uralkodóról. Még azt sem rejti véka alá, hogy sokszor nem mert egymaga dönteni, ilyenkor felesége és anyja mondta meg, mit tegyen. Megtudjuk, hogy a nagy kán olykor megfutamodott egy-egy csata elől, de másokkal mindig szigorú volt. Még a saját féltestvérét is megölte, miután az ellenszegült a parancsának, az árulókat pedig akkor is kivégeztette, ha neki vittek hírt, attól tartva, hogy legközelebb őt is elárulhatják.

Legnagyobb érdemének ma azt tartják a tudósok, hogy megújította az akkor már évszázadok óta létező pusztai államszervezetet, és olyan struktúrát hozott létre, amely az 1930-as évekig, a szocialista rendszer bevezetéséig szinte változatlan formában működött, s a mai mongóliai államszerkezetnek is az alapját képezi. Egy Kínában élő mongol kutató, Tengus Bayar a höhhoti levéltárban talált bizonyíték alapján azt állítja, a kán tudott írni, sőt utolsó éveiben az örök élet elixírjét kereste, ezért tanulmányozta a taoista tanokat.

1227-ben halt meg egy hadjáratban, és azóta sem tudni, hol van a sírja. Egyesek szerint Kínában, mások szerint a szülőhelyén nyugszik. Míg a külföldi régészeket hajtja a vágy, hogy megtalálják, a mongol hatóságok és kutatók nem akarják megbolygatni Dzsingisz kán nyughelyét, ezért nem is adnak engedélyt ilyen célú ásatásra.

OBRUSÁNSZKY BORBÁLA