Randalíroztak a halászok Brüsszelben

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
MTI

Erőszakba torkollott szerdán a magas olajárak kompenzálásáért tüntető európai halászok brüsszeli tüntetése.

A mintegy 300-400 tüntető többórás várakozás után randalírozni kezdett az Európai Bizottság székházának környékén, és provokálta a rendfenntartókat, miután negatív választ kapott követeléseire. A halászok épületeket rongáltak meg, autókat borítottak fel, több tüzet okoztak, és különféle tárgyakkal dobálták a rendőröket is. Súlyos közlekedési fennakadások keletkeztek az uniós negyedben: a legfőbb útvonalakat eltorlaszolták, egy metró- és egy vasútállomást pedig órákra le kellett zárni. A rendőrség vízágyúkat is bevetve feloszlatta a tiltakozók csoportját. Súlyosabb személyi sérülést viszont nem jeleztek.

A főként francia, olasz, spanyol és portugál halászok azt szerették volna elérni, hogy ígérjenek számukra uniós segítséget az általuk használt dízelüzemanyag szokásos tarifájánál kétszer magasabb ár támogatására. Mint képviselőik elmondták, először saját kormányaiknál próbálkoztak, ott viszont Brüsszelbe irányították őket. Az említett országokban már napok óta folynak a halászok tiltakozó akciói.

Joe Borg halászati EU-biztos kabinetjének illetékese, Patrick Tabone mindazonáltal elutasító választ adott a halászok követelésére. Mint mondta, a bizottság hosszú távú megoldást keres az ágazat problémáira, és az energiaárak miatti kompenzáció nem ilyen. Jelezte azt is, hogy a drágaság olyan gond, amely minden ágazatot sújt, nem csupán a halászatot.

Uniós tagországokban már számos ágazat (közlekedés, mezőgazdaság) dolgozói tartottak tiltakozó akciókat a magas árak és az azokkal szembeni uniós tétlenség miatt. Brüsszel azonban - mint előző nap a tagországok pénzügyminiszterei is leszögezték - azon az állásponton van, hogy az anyagi támogatással az unió a magas árak haszonélvezőinek profitját növelné, a probléma megoldását elsősorban a termelés növelésének kikényszerítésével lehet eléri.