szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Mintegy 440 év után újratemették Dobó István várkapitányt szombaton a szlovákiai Dobóruszkán, a Dobó család által épített templomban.

A egri várvédő kapitányt abban a szarkofágban helyezték el, amelyet Dobó István fia, édesapja 1570 körül bekövetkezett halálát követően alakított ki a szentélyben.

Az újratemetés mintegy kétéves régészeti kutatás eredménye. Fodor László az egri Dobó István Vármúzeum régésze, aki konzulensként vett részt a kutatásban, elmondta: először a templom XVIII. században elkészült kriptájában kezdték meg a kutatást, ugyanis azt feltételezték, hogy Dobó földi maradványai is átkerültek a sírboltba, ám a kutatás nem járt sikerrel.

Ezt követően bontották fel a szentély padozatát és rá is leltek egy egyszerű fakoporsóban eltemetett férfi csontvázának maradványaira. Az embertani kutatások azt igazolták, hogy egy 70 év körüli, mintegy 180 centiméter magas, köszvényben szenvedő férfi földi maradványait rejtette a faláda. Az a tény is segítette a személyazonosítást, hogy a szentély déli oldalán leltek rá a maradványokra, a templom azon pontján, amely a birtok urát temetkezési helyként megillette - mondta Fodor László.

Az egri hőst Homa János, az egri önkormányzat kulturális bizottságának elnöke búcsúztatta: mint mondta a várkapitány 25-szörös túlerő ellen védte meg az ország kulcsát jelentő egri várat.

Egyházi szertartás keretében korabeli ruhába öltözött hagyományőrzők helyezték a földi maradványokat a szarkofágba szombaton a dobóruszkai templomban.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
MTI/hvg.hu Tech

Rábukkantak Dobó István csontjaira Dobóruszkán

A feltételezések szerint Dobó István egykori egri várkapitány földi maradványait találták meg az archeológusok a dobóruszkai templom, egy eddig elzárt XVIII. századi kriptájában – közölte Fodor László, az egri Dobó István Vármúzeum régésze.

Autótemetővé változott egy híd egy tömegbaleset után az Egyesült Államokban

Autótemetővé változott egy híd egy tömegbaleset után az Egyesült Államokban

Pénteken sem egyeztek meg, újabb sztrájk jöhet a makói gumigyárban

Pénteken sem egyeztek meg, újabb sztrájk jöhet a makói gumigyárban

Ezt a hat számot kellett volna eltalálni

Ezt a hat számot kellett volna eltalálni