szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A szövetségi hatóságok és a biztonsági szervek, mindenekelőtt a rendőrség átvizsgálását sürgették hétfőn német politikusok a legutóbbi Stasi-leleplezés nyomán.

A ZDF közszolgálati televízió csütörtökön számolt be arról, hogy Stasi-kém volt az a nyugat-berlini rendőr, aki 1967 júniusában Berlin nyugati felében lelőtt egy tüntető pacifista diákot. Annak idején általános vélekedés volt, hogy Benno Ohnesorg halála jelentős mértékben hozzájárult a nyugatnémet diákmozgalom kiterjedéséhez, illetve radikalizálódásához. A rendőr tagja volt az akkori keletnémet kommunista állampártnak, az NSZEP-nek is, amit a ma 81 éves, s magas állami nyugdíjból élő Karl-Heinz Kurras egy hétfőn nyilvánosságra hozott interjúban nem is tagadott. Azt azonban cáfolta, hogy az iráni sah 1967 júniusi nyugat-berlini látogatása ellen, több ezer társával együtt tüntető Ohnesorg meggyilkolására a Stasitól kapott volna megbízást. Erre vonatkozó iratok nem kerültek a Stasi irattárát vizsgáló kutatók kezébe.

A keletnémet állambiztonsági hatóság  nyugati tevékenységét bizonyító irat felettébb megkésett nyilvánosságra kerülése miatt a Stasi iratait kezelő hatóságot az elmúlt 48 órában sok bírálat érte. Hétfőn pedig a Baloldal pártjának kivételével valamennyi politikai párt további vizsgálatokat sürgetett. Dirk Niebel, a szabad demokraták (FDP) főtitkára egy hétfői lapinterjúban követelte az egyes minisztériumok, illetve a biztonsági szervek átvilágítását a különböző "Stasi-machinációk" legteljesebb feltárása érdekében.

A konzervatívok, a szociáldemokraták és a Zöldek vezető politikusai ugyancsak követelték az 1967-ben történtek teljes feltárását s ennek részeként annak kiderítését is, hogy a Stasi miként férkőzött be a nyugat-berlini rendőrségbe. Otto Schily volt szociáldemokrata belügyminiszter a hétfői Berliner Zeitungnak nyilatkozva sürgette annak megállapítását, vajon Kurras annak idején tudatosan provokált-e. Schily szerint mindenképpen ki kell deríteni azt, hogy a hajdani rendőr utasítást kapott-e a Stasitól a nyugat-németországi, illetve a nyugat-berlini társadalmi feszültség élezésére.

A ma Berlin nyugati felében élő Kurras az említett interjúban megerősítette, hogy tagja volt a néhai NDK kommunista állampártjának. "Nincs mit szégyenkeznem ezért" - hangoztatta a volt rendőr, akit annak idején a bíróság bizonyítékok hiányában felmentett a gondatlanságból elkövetett emberölés vádja alól. Kurras ezúttal is hangoztatta, hogy az Ohnesorgra leadott gyilkos lövés ellenére ártatlannak érzi magát.

A Stasi-iratait vizsgáló szövetségi hatóság - két történész által véletlenül megtalált - dokumentumaiból kitűnt: Kurras Otto Bohl álnéven dolgozott,  feladata a nyugat-berlini rendőrség tevékenységéről való tájékoztatás, fizetsége pedig kezdetben havi 550, később pedig 1000 nyugatnémet márka volt.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Világ

Változatlanul sokan kíváncsiak a Stasi-aktákra

Az egykori NDK hírhedt állambiztonsági minisztériuma, a Stasi aktáinak megnyitása nélkül Németország ma más lenne, mint amilyen valójában - hangsúlyozta Marianne Birthler, az iratokat kezelő szövetségi hatóság vezetője, aki szerint változatlanul nagyon nagy az érdeklődés az akták iránt.

hvg.hu Tech

Mit rejtenek a Stasi megsemmisített dokumentumai?

Amikor leomlott a berlini fal, a keletnémet titkosrendőrség, a Stasi dolgozói kétségbeesetten próbálták meg eltüntetni az évtizedek során felgyűlt jelentéseket. Kutatók most a legmodernebb digitális technológia segítségével próbálják meg az apró fecnikből összeállítani az egykori besúgói jelentéseket - írja a Wired.