Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Az eddiginél szorosabb együttműködést lát szükségesnek az Európai Parlament három legnagyobb pártcsoportja, a kereszténydemokraták, a szocialisták és a liberálisok között a múlt héten lebonyolított EP-választás nyertese, a konzervatív-kereszténydemokrata erőket tömörítő Európai Néppárt.
Mint Wilfried Martens elnök hétfői brüsszeli sajtótájékoztatóján elmondta, a mélyebb kooperációt egyfelől a populista és szélsőséges pártok térnyerése teszi indokolttá, másfelől az a tény, hogy az EP-ben egyik erő sem jutott abszolút többséghez.
Graham Watson, a liberálisok eddigi EP-frakcióvezetője szintén utalt a három pártcsoport szövetkezésének lehetőségére. Ugyanakkor arról is beszélt, hogy "leglogikusabbnak" egy középjobb (kereszténydemokrata-liberális irányítású) szövetség kiépítése tűnik. Nem technikai jellegű együttműködést képzel el, mint amilyen eddig volt a gyakorlat a nagy pártcsoportok között, hanem tényleges politikai koalíciót, amely ideológiai alapon szerveződik.
A június 4-7-i választásból a néppárt került ki győztesen, a legfrissebb összesítés szerint 263 képviselői hellyel a 736-ból. A szociáldemokraták 163, a liberálisok 80 mandátumot szereztek, a maradék 230 hely a kisebb frakciók és a független képviselők között oszlik meg.
A néppárti frakcióvezető, Joseph Daul hétfőn jelezte, hogy nehezen tud elképzelni egy koalíciót a zöldekkel (a liberálisok régebbi partnerével), akik egyébként ugyancsak a választás nyerteseinek tekinthetők, hiszen az eddigi 42 helyett 52 képviselőt küldhetnek a korábbinál kisebb létszámú EP-be.
A sajtótájékoztatókon személyi kérdésekről is szó esett. A néppárti vezetők, mint az várható volt, megerősítették támogatásukat José Manuel Durao Barroso európai bizottsági elnöknek, akinek még idén lejár a mandátuma, de jó eséllyel indul egy újabb megbízatásért ugyanezen a poszton. Watson pedig újfent jelezte, hogy szívesen lenne az EP elnöke a következő öt év valamelyik felében (az EP-ciklusban hagyományosan két elnök adja egymásnak a stafétabotot).
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.