szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Sme című liberális pozsonyi napilap szerint a magyar politikusok azzal, hogy megalapozatlan értesüléseket közölnek a szlovák államnyelvtörvényről, maguk is "kiadósan hozzájárulnak" ahhoz, hogy a védhetetlen törvény szlovák védelme sikeres legyen.

"A szlovák kormánykoalíció képviselői a nyelvtörvény védelme érdekében manipulálják és félrevezetik a közvéleményt. A magyar politikusok és a sajtó is jócskán hozzájárul azonban ahhoz, hogy a védhetetlen pozsonyi védelme sikeres legyen" - írja szombati jegyzetében a befolyásos újság.
   
Duray Miklósnak, a Magyar Koalíció Pártja stratégiai alelnökének eszmefuttatása arról, hogy Szlovákiában legalább három államnyelvre lenne szükség, mintha megrendelésre született volna. Ez a mérlegelés ugyanis éppen azokat az irracionális félelmeket erősíti a szlovákok egy részében, amelyekre a kormánykoalíció nacionalista politikáját alapozza. Nem véletlen, hogy Duray nyilatkozata elégedett mosolyt csalt Marek Madaric kulturális miniszter arcára - jegyzi meg Peter Morvay, az írás szerzője.    
   
Szerinte Tabajdi Csaba szocialista európai parlamenti képviselő sem olvashatta a szlovák törvényt, amikor azt állította, hogy az egészségügyben kötelező lesz a szlovák nyelvű kommunikáció. A jogszabály ugyanis csak azokon a településeken ír elő ilyesmit, ahol a kisebbségek aránya nem éri el a húsz százalékot.
   
Továbbra is igaz viszont: a szlovák államnyelvtörvény feleslegesen szabályoz olyan dolgokat, amelyek a normális társadalmakban szabad választás és a felek megállapodásának tárgyát képezik. Ezt azonban sokkal "agyafúrtabban teszik", mint azt Tabajdi állítja. A szlovák koalíciós politikusoknak jól jönnek ezek az érvek, mert könnyen vissza tudják verni őket.
   
Még rosszabbul érvelnek a magyar ellenzéki politikusok. Nem igaz például a fideszes Németh Zsolt állítása, hogy a II. világháború után ilyen rossz nyelvtörvény még nem született. Sajnos született, például a francia nyelvtörvény, amely korlátozza a bretonok nyelvhasználatát, vagy a balti államok törvényei, amelyek az oroszokat zaklatják.
   
"Mindezek természetesen nem szolgálhatnak mentségül a szlovák törvény esetében. Megbízhatóan azonban csökkentik kritikusainak hitelét, akik így Pozsonnyal kéz a kézben hozzájárulnak ahhoz, hogy a tárgyilagos vita a törvényről el se kezdődjön" - zárja jegyzetét a Sme.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
MTI Világ

MKP: Pozsony félrevezetően tolmácsolta az EBESZ állásfoglalását

A Magyar Koalíció Pártja (MKP) szerint a szlovák külügyi, valamint a kulturális tárca vezetői keddi pozsonyi sajtótájékoztatójukon nem tolmácsolták korrektül az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségügyi főbiztosának álláspontját a szlovákiai államnyelvtörvény módosítása ügyében.

MTI Világ

Sme: a nyelvtörvény a kormánynak, de nem Szlovákiának az érdeke

Senkit sem lepett meg Szlovákiában, hogy az államfő aláírta az államnyelvtörvény módosítását. Nem ez az első eset, hogy Ivan Gasparovic olyasmit írt alá, ami érdeke a kormánykoalíciónak, de nem érdeke Szlovákiának - írta hétfői kommentárjában a Sme című szlovák liberális napilap.

MTI Világ

Hágáig mennek a magyarok a szlovák nyelvtörvény miatt

Magyar delegáció utazik szerdán Hágába az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségügyi főbiztosához a szlovák nyelvtörvény módosításának ügyében - mondta Balázs Péter külügyminiszter kedden este az MTV Az Este című műsorában. A tárcavezető szerint erős túlzás a szlovák kormányfő nyilatkozata az ügyben.

MTI Itthon

Magyar parlamenti pártok összefogása a szlovák nyelvtörvény ellen

A törvényhozók által szentesített emberi jogi jogsértés a június 30-án elfogadott szlovák államnyelvtörvény módosítása - olvasható az MSZP, a Fidesz, az SZDSZ és a KDNP országgyűlési frakciójának képviselője által szerdán megfogalmazott négypárti nyilatkozattervezetben.

Duma Aktuál: A kormány a vétóval olyan, mint a kellemetlen szomszéd a lakógyűlésen

Duma Aktuál: A kormány a vétóval olyan, mint a kellemetlen szomszéd a lakógyűlésen

Maradonának volt egy kamionja azért, hogy ne tudják megállítani az újságírók

Maradonának volt egy kamionja azért, hogy ne tudják megállítani az újságírók

Óriási segítséget kapnak a Windows 7-felhasználók

Óriási segítséget kapnak a Windows 7-felhasználók