A politikus irodájának vasárnap nyilvánosságra hozott közleménye szerint Hatami politikai vezetőkkel és képviselőkkel találkozva annak a véleményének adott hangot, hogy a per ellenkezik az alkotmánnyal, a törvénnyel és az állampolgárok jogaival.
Mintegy száz embert állítottak a teheráni forradalmi bíróság elé azzal a váddal, hogy részt vettek a Mahmúd Ahmadinezsád elnök újraválasztását eredményező voksolás utáni tüntetéseken. atami szerint az ilyen jellegű kirakatperek elsősorban a rendszer érdekeivel ellentétesek, és csorbítják a közvélemény bizalmát. Az ilyen körülmények között kicsikart vallomásoknak semmilyen hitelük sincs - fűzte hozzá.
A legfontosabb azonban az, hogy hiányoznak a nyilvános bírósági eljáráshoz szükséges feltételek, s tény, hogy a vádlottakat és ügyvédjeiket nem értesítették a per időpontjáról és a tárgyalás tartalmáról. A bírósági eljárásról csak néhány hivatalos tömegtájékoztatási eszköz munkatársai tudósíthatnak, a sajtót általában kitiltották a perről.
A vádpontok szerint a bíróság elé állított emberek nemzetbiztonsági érdekek ellen cselekedtek, zavart keltettek a közrendben, és vandál cselekedetekre ragadtatták magukat. A vádak között szerepel az is, hogy törvényellenes módon tűzfegyverek és gránátok voltak a birtokukban, megtámadták a rendfenntartó erőket, valamint a demonstrációkról képeket juttattak el az ellenséges médiának.
A Farsz félhivatalos iráni hírügynökség emlékeztetett arra, hogy az ilyen vádpontok beigazolódása esetén a bíróság 5 évig tartó szabadságvesztést is kiszabhat, de halálbüntetés fenyegeti azt a vádlottat, akit isten ellenségének bélyegeznek meg.
A június 12-én megtartott választás hivatalos eredménye szerint Mahmúd Ahmadinezsád elnök a leadott szavazatok mintegy 80 százalékát szerezte meg, így megkezdheti második elnöki mandátumát. Mir Hoszein Muszavi, a vesztes elnökjelölt és hívei azt állítják, hogy Ahmadinezsád választási csalásnak köszönheti győzelmét.
A voksolás eredményének ismertetését követően kezdődött tiltakozási hullám méretét tekintve a legnagyobb volt az 1979-es iszlám forradalom idején lezajlott tömegmegmozdulások óta.
A tüntetésekben 30 személy életét vesztette. A hatóságok mintegy kétezer embert állítottak elő. Sokat közülük ugyan már szabadon engedtek, de 250-en még mindig letartóztatásban vannak.
"Színjáték az iráni választást kifogásolók pere"
Az alkotmánynak ellentmondó színjátéknak nevezte az iráni elnökválasztás eredményét vitató tüntetők egy csoportja ellen szombaton Teheránban kezdődött bírósági tárgyalást Mohammad Hatami, a reformer szellemiségű volt iráni elnök.
