Lényegében a kilencvenes évek eleje, a maastrichti szerződés tárgyalása óta folyó vita végére kívántak pontot tenni a tagállamok azzal, hogy a lisszaboni szerződéssel a legmagasabb szintű, elsődleges jogszabályok közé emelték a charta 2007-ben kiigazított változatát. Az okmány ugyan közvetlenül nem része a szerződésnek – miként a 2005-ben Franciaországban és Hollandiában referendumon leszavazott EU-alkotmány esetében volt –, hanem csak nyilatkozat formájában csatolták hozzá, mégis ugyanolyan jogi erővel bír. Köszönhetően annak, hogy az EU-alkotmány bukása után az európai föderalisták utóvédharcainak eredményeként egy hivatkozással mégiscsak odabarkácsolták a szerződéshez, ami persze nem egészen tiszta jogi megoldás – fejtette ki lapunknak Kende Tamás jogi szakértő. Ráadásul a charta hatálya „változó geometriájú”, hiszen előbb az Egyesült Királyság és Lengyelország, majd a minap Csehország is megkapta a kimaradás jogát.
 HVG |
Az EU demokráciadeficittel küszködik, azaz eltávolodott az átlagpolgároktól, hiányzik vagy nem megfelelő a demokratikus kontroll, nem jut érvényre a felelősség és az átláthatóság elve, és nem elég szigorú az uniós bürokrácia ellenőrzése – erre a kritikára válaszul született meg az Európai Tanács 2000. decemberi nizzai ülésén a charta. A dokumentumnak sajátos intézményközi megállapodásként, egészen a lisszaboni szerződés hatálybalépéséig nem is volt jogilag kötelező ereje. Célja elsősorban az volt, hogy megerősítsék és egységes szövegbe foglalják mindazokat a jogokat, amelyek a tagállamok közös alkotmányos hagyományaiból és nemzetközi kötelezettségeiből, az EU-szerződésekből, az emberi jogok európai egyezményéből, az EU és az Európai Tanács által elfogadott szociális chartákból, valamint az Európai Bíróság és az Emberi Jogok Európai Bírósága ítélkezési gyakorlatából következnek.
Az okmány ezért rengeteg elvet fogalmaz meg, s Kende szerint „talán túl sokat is markol”. Az emberi jogok több csoportját sorolja fel. Mindenekelőtt az egyetemes emberi jogokat, az élethez való jogtól és a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságától kezdve a munkavállaláshoz való jogon és a vállalkozás szabadságán át egészen a fogyatékkal élők beilleszkedéshez való jogáig, de minden eddiginél szélesebb értelmet ad a megkülönböztetés tilalmának is. A charta értelemszerűen korszerűbb, mint a közel 60 éves emberi jogok európai egyezménye, hiszen olyan kérdésekről is szól, mint az emberi lények szaporítási célú klónozásának tilalma vagy a személyes adatok védelme.
A dokumentum az uniós polgárok polgári és politikai jogait is rögzíti: az európai parlamenti és helyhatósági választásokon gyakorolható aktív és passzív választójogtól kezdve a hatékony és tisztességes igazságszolgáltatásig, a törvényes és arányos büntetésig. A charta leginkább vitatott fejezete, szolidaritás cím alatt, olyan gazdasági és szociális jogokat foglal össze, mint például az indokolatlan elbocsátással szembeni védelem, a társadalombiztosítási ellátásokra és szolgáltatásokra való jogosultság.
Az alapjogi charta az uniós intézményekre, szervekre és hivatalokra vonatkozik, illetve a tagállamokra annyiban, amennyiben közösségi jogot hajtanak végre. A Benes-dekrétumok felemlegetése jogászok szerint már csak ezért is „hajánál fogva előrángatott” érvelés volt a charta ellen. Az okmány rendelkezéseit elsősorban a tagállamoknak az irányelvek nemzeti jogba való átültetésekor kell tekintetbe venniük, illetve a közvetlenül hatályos EU-rendeletek végrehajtása, így például a regionális és mezőgazdasági támogatások elosztása során.
VIDA LÁSZLÓ